Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
ÁTTEKINTÉS - Kenyeres Zoltán: Két epizód a Nyugat vitáiból
korlatban azt jelentette, hogy a mai népi lélekalkatból már majdnem teljesen kikopott vonásokat, [...] zengéseket kapartak ki a föld alól, s ezeket komplikálták és stilizálták [...] melodiátlan melódiákká, olyan diszharmonikus harmóniákká amelyeket mintha direkte a legdifferenciáltabb fülű, legvárosibb idegű s legmodernebb életfelfogású hallgatók számára találtak volna ki. [...] Az Erdélyi verse ellenben tipikusan az a költészetben, ami a zenében a: cigányzene. Hol találni meg verseiben a visszanyúlást ama régi korok terminusaihoz és hangulataihoz, amelyekbe Bartókék, a maguk modern felszereltségű tudományosságával s a maguk modern differenciáltságú megérzéseivel, visszanyúltak? Bartóknak igenis van köze: Ady Endréhez. Ha az irodalomban keressük az analógiát az ő zenéje számára, akkor az Ady művészete valósággal felkínálkozik. [...] Ady híres képével élve, a föl-földobott kő is visszahullik. [...] Van egy írófajta, aki a visszavágyódáson, a visszatérésen s a visszahulláson kezdi. Aki széles gesztussal, kioperálja magából a kultúráltságot, amely sohasem is volt a testében. Aki a magáraeszmélt ősember harsogó büszkeségével veti el magától a túlfejlett civilizációt, amely amúgy sem hagyta rajta a nyomát. [...] Senki sem tartozott olyan kevéssé ide, ehhez az írófajtához, mint Petőfi; vannak népi s falusi gyökerezettségű lírikusaink is: Illyés Gyula és mások [...] akik szintén nem tartoznak ide.”2 Ignotus Pál fulmináns pamfletjére válaszcikkek érkeztek. Tersánszky ragaszkodott korábbi álláspontjához, mozdíthatatlan volt abban a tekintetben, hogy a műveltséget és a differenciáltságot majdhogynem fölöslegesnek, de mindenképp másodlagosnak tekintette a tehetséggel szemben, Illyésről pedig kijelentette, hogy nem ismeri, még nem olvasott tőle semmit. Válaszírásának utolsó sorában pedig megjelent a későbbi viták egyik kulcsszava-vádszava Ignotus- szal szemben: a budapestiesség. (Az igazsághoz tartozik, hogy nála ennek a fajta „népi” álláspontnak nem lesz folytatása.) Tóth Aladár is lényegében megismételte már elmondott nézeteit viszontválaszában de végezetül hozzátette: „Erdélyi Józsefet, függetlenül »népiességétől« és függetlenül attól, hogy hasonlít-e Kodályra vagy sem, tisztán mint egyéniséget tartom igazi költőnek. Népi vonatkozása nem »érdem«, hanem sajátság, igaz, hogy olyan sajátság, melyet nagy általánosságban minden nagy költőben megtalálunk. Gyulai Pál mondja, hogy alig képzelhetünk el olyan nemzeti költészetet, melynek legalább egyik eleme nem a népköltészet. És még valamit mond Gyulai Pál; azt mondja: »Amely esztétikus nem tudja élvezni a népköltészetet, az a műköltészet némely remekeiben is igen keveset fog találni s ellensége lesz mindannak, ami friss, eredeti és sajátságos« - majd hozzáteszi: 2 Ignotus Pál, A propos: Erdélyi József: Az Utolsó Királysas című verskötetének megjelenése alkalmából, Nyugat, 1928,16, 273-280. 27
