Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT 1908-1919 - Schiller Erzsébet: A kortárs képzőművészet megjelenési módjai a korai Nyugatban
kerülnek ki, aztán a Nyolcak, a MIÉNK, a különböző művésztelepek alakulása érdekli a lapot - mindez változó mértékkel. Külön dolgozat témája, hogy az avantgárd elutasítása a Nyugat hasábjain a képzőművészetben (még) kevésbé radikális, mint az irodalomban. Sokszor véletlenszerűen felötlenek a képző- művészetet érintő más kérdések is, de el is ejtik a szálat. Mindemellett természetesen számos komoly műkritikával találkozunk a Nyugat hasábjain, eleinte viszonylag kevesek tollából: a műkritikák szerzői csak lassan toborzódnak - Osvát felfedező kedve ezt a területet nemigen érinti. A képzőművészetről való gondolkodás területén még egy szembeötlő hiányt tapasztalunk. Tudjuk, ha egy korai „nyugatos” festőt kell mondanunk, mindenképpen Rippl-Rónai lesz az. A második helyen Gulácsy áll, bár ő nagyváradi kötődései és ottani kiállításai révén, inkább A Holnap festője. Rippl és az írók barátságának, a Nyugat iránti tiszteletének legmaradandóbb eredményei a nyu- gatosokról készült portrék. Rippl emlékezéseit kötetben kiadta a Nyugat, egy részét közölte a lap is, sokszor tűnik fel neve zsinórmértékként kritikákban, kiállítás-beszámolókban. Ismeretes barátsága Adyval, Kosztolányival, Móricz- cal, Tersánszkyval. De a barátságok, az egymás művészete iránti vonzódások személyesen túli értelmezésére, a sokszor hangzatos kijelentések valódi tartalmának kibontására nem kerül sor. Két jellegzetes példa: a Széchényi Könyvtár A Holnap-kiállításán Ernőd Tamás tervezett dedikációi között olvasható: „Rippl-Rónainak, a magyar ecset Adyjának”. Vagy: Ady 1907-ben Párizsból tudósítja a Budapesti Naplót egy kiállításról, amelyen Rippl-képek is szerepeltek. Egy francia kritikussal való vitájának utolsó szava a kijelentés: „Mennyire új, magyar és Rippl-Rónai a mi Rippl-Rónaink.”5 Ugyanakkor vannak jelei a Nyugatban annak, hogy a két művészeti ág együttes szemlélése termékeny lehet, hogy ennek megmutatására valamiféle belső késztetés is mutatkozik. Az alábbiakban a kizárólag a képzőművészetre koncentráló műkritikát mellőzve, néhány olyan jelenségre szeretném felhívni a figyelmet, amely a lap és a kortárs képzőművészet sajátos kapcsolatára világít rá. Néhány olyan szöveget emelek ki, amelyekben a vizuális és a verbális művészet találkozási pontjain valamelyes rálátás nyílik a kortárs művészeti ágak mélyebb kapcsolataira, ahol a képzőművészet és az irodalom kölcsönösen feltételezik egymást. Egy-egy képzőművészeti tárgyú írásban felmerül a kétféle művészeti nyelv metanyelvének a problémája - főként abban a formában, hogy egymás fogalmaival operálnak: a vers festői, a festmény költői. Úgy érzem, lényegi problémát érint ezzel kapcsolatban Lengyel Géza Versek és képek című rövid írásában.6 Itt azt veti fel, hogy nem kölcsönhatás - hasznos vagy káros - eredményeként 5 Ady Endre, Egy szegény Szalon : Párizsi levél, Budapesti Napló, 1907. május 8. = Ady Endre összes prózai művei: 8, sajtó alá rend. Vezér Erzsébet, Budapest, Akadémiai, 1968. 6 Lengyel Géza, Versek és képek, Nyugat, 1909,10-11, 548-549. 265
