Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
ÁTTEKINTÉS - Kulcsár Szabó Ernő: A Nyugat kultúrafogalma és kulturális orientációja
kezést, noha nem olyan pontként, amely problémátlan átmenetet képezhetne egyikből a másikba. Móricz majdani „nemzeti koncentrációja” ezekhez képest inkább csak ideológiának bizonyul. A Nyugatban e fenti polarizáció természetesen nem pusztán egy briliáns gondolati intellektus és egy egyetemes távlatú műveltség diszkurzív kultúrájának „szövetségét” illetve az együttműködés megszűntével is termékeny feszültségét jelentette. Ignotus és Babits kultúrára vonatkozó nézetei bár sokban érintkeznek egy felvilágosult racionalizmus és egy műveltségi univerzalizmus alapzatán, az irodalmi modernizáció kulturális individualizmusának programján túl azonban inkább ellenpólusai egymásnak. Ignotus felvilágosult szerkezetű, a voltaire-iánus haladáshit és a kanti egyéniségtan ismertebb elemeit vegyítő kultúrafogalma ugyan elsősorban polemikus írásokból rekonstruálható, de annyiban nagyon is következetesnek bizonyul, hogy a Bildung átfogóbb, telítettebb értelme helyett a kultúrának inkább a civilizatorikus oldalát részesíti előnyben. Ebből adódóan a kultúra létmódjára vonatkozó elképzelései egy egyenes vonalú pályát befutó (és amilyen mechanikus, éppoly kényszerítő) tökéletesedés útját feltételezik, ahol a humán művelésnek a klasszikus pozitivizmusból jól ismert civilizációs (technikai-gazdasági) teljesítmények a hajtóerői.20 Igen tanulságos megfigyelnünk, hogyan fejlenek ki aztán ebből a szemléleti keretből a Nyugatnak azok a már nyilvánvalóan ideológiai állásfoglalásai, amelyek a kultúra kérdésén keresztül szorgalmazzák a társadalomszerkezeti reformokat: „A kultúra és civilizáció két- neműségének irreális volta azonnal feltűnik, ha hivatkozás történik arra, hogy a kultúra az élet megfinomulása a gondolat és az emberi munka útján. A civilizáció körébe utalt technika, gazdaság pedig éppen az élet könnyebbségét és kényelmét fokozza. A szociális kérdés magva pedig éppen az a távolság, amely az osztályokat a kultúra értékeinek élvezetében és értékesítésében elválasztja. A kultúra élvezése ne legyen többé egyeseknek, kiválasztottaknak előjoga, ne legyen egyes osztályok luxusa, monopóliuma, hanem ereje, öntudatos joga, élettartalma minden osztálynak, fajnak, népnek."21 Az írások polemikus szándéka persze gyakran magánál Ignotusnál is oda vezet, hogy az alulartikulált kulturális materializmus jövőképét nem az egyaz én életem, gondolkodásmódom meghatározásában, mint ahogy az én beszédem és írásom semmiképpen sem lehet független attól, hogy Petőfi, Arany, Jókai, Gyulai magyarul írtak. A mai magyar emberben fel vannak halmozva mindazok az elemek, melyek a magyar nemzet történeti fejlődéséből mint eredmények leszűrődtek s a mai művelt magyar ember beszédében benne vannak mindazok az eredmények, amelyeket az előtte élt írók a nyelv kifejlesztésében elértek. Ezen nem változtat az, hogy én esetleg más szemmel nézem a multat, más a világnézetem, más az ízlésem, mint az előttem járó generációé volt.”: Schöpfun, i. m., 359. 20 Ennek a materiális kultúraértelmezésnek már igen korán megjelenik néhány igényes példája a Nyugatban, többek között a technikai sokszorosíthatóság előidézte művészeti demokratizálódás gondolatával.: lásd Bresztovszky Ernő, Éhe a szépnek, Nyugat, 1909, 5, 264-268. 21 Papp György, Középeurópa kultúrproblémái, Nyugat, 1926, 15, 238. 16
