Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

NYUGAT 1908-1919 - Kosztolánczy Tibor: Gyulai és Osvát

„csak az élet felszínét rajzolja”, míg alakjainak sorsát „szeszély” és „lehetetlen véletlen” motiválja. Hasonló írói „ötletelést” figyelhettünk meg Jókainál: „fizikai és erkölcsi lehetetlenségek rajzaiban leli gyönyörét. Mindig kész leleményei nem annyira egymásbólfejlődnek, mint inkább egymáshoz tapadnak, s ragadják őt, maga sem tudja, merre. Innen cselekvényének ritkán van központja, erős belső kapcsolata, s gyakran mást fejez ki, mint ahova céloz. [...] Hősei kívül szemkápráztatók, de belül meglehetős üresek. Ritkán tudjuk, hányadán vagyunk velők, s hogy mivé váljanak, nem annyira szenvedélyök természetétől függ, mint a költő szeszélyétől

S miért, hogy Szomaházy mégis szórakoztató? „Őt [ugyan] nem érdekli a jellem, csak helyzetek, divatok, apró mizériák” de „érdekes momentumok" halmozásával „a reális vonatkozásoknak oly sűrű hálózata’-t hozza létre, amivel megtéveszti „a gyanútlan olvasót”.49 50 Osvát a lényegtelen megfigyelések ügyes prezentációjára vezeti vissza a szerző Páratlan szerdák című regényének hatásosságát is: Osvát tudja, hogy Szomaházynak megvolt a történethez tartozó lélektani indoklása, de azt időközben elfeledte, „s így egy tárgyánál fogva pszichológiai regényt kénytelen a társadalmi oldalával dokumentálni” vagyis súlytalanná lett alakjait ebédmeghívások, zsúrok, színházi találkozások végtelen során szerepelteti, s „mindent, ami jóval az életben találkozott, az asztalára tesz: pezsgőt, szivart, vadat, halat, s mindent, mi jó falat”51 Mily érdekes, hogy Szomaházy ugyanúgy pótlékként vonultatja fel a helyzeteket, divatokat, apró mizériákat, találkozókat és társasági összejöveteleket, mint Jókai, aki „a történelem, természet és társadalmi élet világából összeszedi mindazt, ami különös, kivételes, bizarr”, s aki nagy mohósággal „szed össze könyvből, életből egy csoport tarka, csillogó dolgot, eseményt, jellemvonást, adomát, kuriózumot, ötletet, toldoz-foldoz, díszít, elméskedik, szónokol, érzeleg, hízelkedik a napi szenvedélyeknek, legyezi a magyar hazafiasság gyöngeségeit, s elhódítja a kevésbé mívelt ízlésű olvasó fejét.”52 Szinte kár, hogy Szomaházy ezt a sok hiábavalóságot olyan jól tudja előadni: „Hogy elbeszélni tud, azt fölösleges mondanom” - ismeri el Osvát a regényíróról,53 s ugyanerről győzik meg a tárcanovellák is: „Egy kétségtelen: hogy Szomaházy pompás elbeszélő. Könnyedén, szellemesen halad előre, kifejezésmódja gyakran igen kedves, az elbeszélő szinte érdekesebb,

49 A világos elhatárolás kedvéért e részben a Gyulai-idézeteket (lásd 42. jegyzet) kurziváltuk. Itt jegyezzük meg, hogy dolgozatunkban sűrűbben is használhattuk volna a bizonyára, talán, gyakran, többnyire kifejezéseket, azonban a Lessing által megfogalmazott dilemmát - „Meg azután hányán tudják, mi történt valóban?" - ez sem oldotta volna fel.

50 Osvát, Szomaházy István: Ella kisasszony, i. m., 361.

51 [Osvát Ernő] O. E., Szomaházy István : Páratlan szerdák, A Hét, 1899. március 19., 189- 190.

52 Gyulai, Jókai legújabb művei, i. m. - Gy. P., Bírálatok..., i. m., 82, 92.

53 Osvát, Szomaházy István: Páratlan szerdák, i. m., 190.

155