Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
NYUGAT 1908-1919 - Schein Gábor: Budapest territorizáltsága a Nyugat első évfolyamaiban
Schöpflin Aladár, amikor e szavakkal kezdi Gyulai halálára írott nekrológját: „Kiesett életünkből az utolsó személyes kapocs, amely a mi nemzedékünket hozzáfűzte ahhoz a nemzedékhez, amelynek köszönhetjük mindazt, ami a mai Magyarországban ér valamit: az Arany János és Deák Ferenc nemzedékéhez. Amíg Gyulai Pál élt és küzdött e nemzedék nagy hagyományaiért, úgy éreztük, ezek nem is hagyományok még, hanem élő, ható valóságok, aktuális elemei a mi életünknek. Most egyszerre tudatára ébredünk az ő halálával annak, hogy ezt az illúziót az ő egyénisége adta, amely annyira erős, kiemelkedő, a magyar élet egész terjedelmére kiható volt, hogy egymaga egy egész nemzedéket képviselt a szemünkben. Mindnyájan hirtelen valami hézagot érzünk és aggódva nézünk körül: hol van, aki be tudná tölteni?”15 Ugyanez a hangütés szólal meg Ady Harcos Gyulai Pál című versében, majd a Nyugat Gyulai-ünnepén Ignotus már a kultikus beszédmód vallásos reminiszcenciákat ébresztő regisztereibe utalja emlékét, és eközben nyomatékosan kioltja az apa-fiúi ellentétek energiáit: „Nos, tisztelt hallgatóság, néhányan, Gyulai Pálnál egy, sőt két nemzedékkel fiatalabb írók, ez utolsó klasszikusunknak személyével s a valóságban voltunk olyan mód ismerősek, hogy rendszerint csak holt nagyokkal szokás és képzeletben lenni. Már azzal a szemmel nézhettünk rá fel, ahogy a szobrokat nézzük, de még oly meghitten szoríthattuk meg férfias kis kezét, ahogy apánk ujjaiba kulcsoljuk ujjainkat. [...] Numen adest, lélek van jelen, azt éreztük állandóan, míg Gyulai Pált földi lakónak tudtuk - s mikor minap végre elköltözött oda, ahová egy negyedszázada szakadatlan kívánkozott, mikor megtért végre nagynevű barátaihoz: úgy éreztük, hogy a magyar irodalmiság lelke költözött el e feldúlt ország oltárai mellől.”16 A Gyulai iránti kegyelet később enyhült a Nyugatban. Bár Schöpflin és Hatvány ugyanezt a hangnemet tartja fenn vele kapcsolatban, és egy 1913-as megnyilatkozásában hozzájuk csatlakozik Ignotus17 is, míg Babits éppen Hatvanyval szemben adja jelét a kultuszrombolás igényének. A romantika-értelmezések és a szélesebb kanonikus gondolkodás különbségeire utal, amikor megjegyzi, Gyulainak sosem volt érzéke a kései Vörösmarty „unheimlich” nagysága iránt18. Jellemző azonban, hogy a Nyugat következő számában Hatvány olyan helyzetbe hozza Babits finom távolodási kísérletét, mintha gyanúja a konzervatív liberális atyák, Gyulai mellett főként Deák egész teljesítményét vonta volna kétségbe, amikor „korlátoltnak” nevezte az akkor már másfél éve halott professzort.19 így 15 Schöpflin Aladár, Gyulai Pál, Nyugat, 1909, 22, 521. 16 Ignotus, A mi köszörűnk, Nyugat, 1909, 577. 17 Ignotus, Lehr Albert, Nyugat, 1913,11, 718. 18 Babits Mihály, Az igazság Gyulai Pálról, Nyugat, 1911, 4, 402. - Babits az idézettek jegyében korlátoltnak nevezte Gyulait. 19 „Babits cikkében többször fordul elő ez a szó: korlátolt. Rosszul megválasztott szónak tartom Gyulai Pál jellemzésére. Épp oly joggal mondhatni korlátoltnak akár Deák Ferencet is. Deák is, Gyulai is csak szűk körűek voltak. De e szűk körön belül föltétien urai szavuknak, tettüknek, 131
