Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)
ÁTTEKINTÉS - Veres András: Kosztolányi Nyugatja és a Nyugat Kosztolányija
Tulajdonképpen az Ady-pamflet szellőztette meg elsőként, hogy sem a Nyugat nem köthető egyetlen hagyományhoz, sem a Nyugathoz nem rendelhető egyetlen hagyomány. Tetszett vagy nem tetszett, amit Kosztolányi írt, de mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy különböző utak lehetségesek. A következő években látványossá vált ízlés- és szemléletbeli szembehelyezkedése Babitscsal. Pártfogásába vette József Attilát, a népiek ellen viszont 1934-ben ful- lánkos cikket írt Vojtina új levele egy fiatal költőhöz címmel.128 Babits az 1932-es Uj Anthológiában Illyés Gyulát és Erdélyi Józsefet favorizálta, Illyés mindvégig kedvence maradt, Erdélyit pedig lépten-nyomon Baumgarten-díjjal jutalmazta. Kosztolányi viszont József Attila díjazását szorgalmazta,129 a Vojtinában pedig fagyos távolságtartással őrizte a Nyugat urbanitását, amivel egy egészen más irányt javasolt. 8. Értekező prózájának jelentőségét már kortársai felismerték; halála után tizenegy kötetben jelentek meg a folyóiratokba szétszórt apró cikkei, tanulmányai (Illyés Gyula szerkesztésében, a Nyugat kiadásában). Utóbb szemére vetették, hogy kritikáiban sok a méltatás és kevés a kifogás. Nem hiszem, hogy a Nyugat szerzői közt állítólag fennálló kölcsönös reklámozás vezette volna ebben Kosztolányit.130 Kritikusi attitűdjét már Illyés Gyula találóan jellemezte: „Szemlélődő volt, magyarázó; bíráló ritkán. [...] A művészet titkának - vallomása szerint a legnagyobb emberi titoknak - vizsgálása közben nem lirizált, nem lelkendezett szent hivatásról [...] hanem egyszerűen csak vizsgált. [...] Kartársai munkáját - tőle való a hasonlat - úgy vette kézbe, mint egyik mesterember a másikét. [...] A mű nagyságát és tartósságát rendszerint valami apróbb részlet szétszedésével és magyarázásával mutatta be. Ismerte a mértéket is, addig ment, ameddig a titkot nyitott szemmel követhette. Azok közé tartozott, akik a teremtés hatalmasságát nem a csillagrendszerek nyilvánvalóan hatalmas működésében hogy a kritikaírástól őrizkedő fogadalma ellenére mégis írt Móricz művéről (vő.: Kosztolányi Dezső, Levelek..., i. m., 654.). Úgy gondolom, szemben Réz Pál magyarázó jegyzetével (Uo., 1030.), hogy Kosztolányi a megtámadtatásán valójában a PEN Klub díjának odaítélése miatt ért kritikákat értette (Móricz volt az egyik díjazott). 128 Vő.: Kosztolányi Dezső, Nyelv és lélek, i. m., 477-479. 129 Vő.: Kortársak József Attiláról: 1, 1922-1937, szerk. Bokor László, Tverdota György, Budapest, Akadémiai, 1987, 796. 130 Időnként igen kellemetlen (sőt igaztalan) dolgokat is tudtak egymás szemére vetni. Mint például Karinthy Frigyes Az ötvenéves Kosztolányi című, köszöntő (?!) írásában (a Nyugat 1935/4. számában jelent meg), ahol az Édes Anna egyik részlete alapján azt veti fel: „miért nem jelentkezik a szorongató, mélységes, lesújtó és fogva tartó utóíz, ami a nagy gyilkossági regények, Raszkolnyikov vagy akár az Amerikai tragédia elolvasása után olyan élménynél élményszerűbb szorongással és bűnbánattal töltik el az olvasót, mintha maga követte volna el a gyilkosságot". 115
