Sárközi Éva (szerk.): Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról (Budapest, 2009)

ÁTTEKINTÉS - Veres András: Kosztolányi Nyugatja és a Nyugat Kosztolányija

Tehát nem az a bűne Senecának, hogy egymást kölcsönösen kizáró pártpolitikai igazságokat szolgált, hanem hogy költőként (és bölcsként) egyáltalán leereszkedett erre a szintre. Ha magára Kosztolányira vonatkoztatjuk az így leírt bűnbeesést, annyit mindenképpen megállapíthatunk: előbb a Nyugat és az „irodalmi forradalom" képviseletében szembekerült a nacionalista táborral, Trianon után viszont csatlakozott hozzá, majd kihátrált belőle - mert nem tehetett másként. Kvalitásos íróként nem volt más választása.

Néhány évvel később az Édes Anna utolsó fejezetében (míg a regény cselekménye közvetlenül a kommün bukása után játszódik, ez 1922 őszén) nyíltan önmaga apológiájára vállalkozott. A regény egyik legellenszenvesebb szereplője, Druma Szilárd ügyvéd, aki (az elbeszélés jelenében) biztosan befutó képviselőjelöltként indul az országgyűlési választásokon, két kortesével elhalad Kosztolányi Dezső háza előtt, és felmondják a szokásos vádakat:

Kosztolányi - mondta Druma egy kis idő múltán. - Kosztolányi Dezső.- A hírlapíró? - kérdezte az első kortes.- Az.- Ez írt is egyszer valamit — szólt a második kortes. — Valami verset. Egy beteg gyermek haláláról. Vagy egy árva gyermekről. Nem tudom. A lányom említette.

Druma ezt mondta:- Nagy kommunista volt.- Ez? - csodálkozott az első kortes. - Hiszen most nagy keresztény.- Igen - tódította meg a második kortes. - Egy bécsi lapban azt olvastam, hogy fehérterrorista.- Nagy vörös volt - ismételte Druma. - Pogány népbiztossal dolgozott. Le is fotografálták őket együtt a Vérmezőn. [...]- Nem értem - csóválta fejét az első kortes. - Hát akkor tulajdonképpen mit akar? Kikkel tart ez?- Egyszerű - döntötte el a vitát Druma. - Mindenkivel és senkivel. Ahogy a szél fúj. Azelőtt a zsidók fizették meg, s az ő pártjukon volt, most meg a keresztények fizetik. Okos ember ez - kacsintott. - Tudja, hogy mit csinál.

A három barát megegyezett ebben. Ismét megálltak a kerítés végén. Látszott azonban, hogy még most sem értik egészen. Az arcukon pedig az látszott, hogy nekik valóban mindig csak egy gondolatuk volt, de az is látszott, hogy kettőt már nem tudtak volna gondolni. [...]

Beszédükre fölneszeit Hattyú, az a kuvasz, amelyik e ház békéjére ügyel, lefutott a kert sarkáig, és ott mérgesen csaholni kezdett, úgyhogy szavuk egészen elveszett a kutyaugatásban.”76

76 Kosztolányi Dezső, Édes Anna, Budapest, Genius, [1926], 262-264.; Modern kommentált kiadása: K. D., Édes Anna, szerk., sajtó alá rend. és a jegyzeteket írta Veres András, Bu104