Molnár Eszter Edina (szerk.): „…az irodalmat úgyis megette a fene”. Naplók az első világháború idejéből (Budapest, 2015)
Dánielné Lengyel Laura Naplója - 1914
60 I DÁNIELNÉ LENGYEL LAURA NAPLÓJA Igaz, ma már nincsenek harmincéves háborúk, de egy évig eltarthat az ügy - úgy mondják. „így mondják" - a prófétáknak most rossz a dolguk, hitelüket vesztették. Annyi bizonyos, hogy voltunk Varsó alatt, s visszavonultunk Varsó alól. Állítólag majdnem miénk volt Ivangorod, s most messze estünk tőle. De azért „úgy mondják" - nem állunk rosszul. Magyarország területén nincs ellenség, s míg Lublint, Krasznikot, Ivangorodot, Varsót olvassuk mint csataszínhelyeket, hagyján, a szomorú az, ha Máramarossziget, Huszt, Károly, Munkács vagy Kassa neve szerepel. Aztán Törökország megüzente a háborút, aztán Románia még mindig semleges, úgyszintén Olaszország, „mein liebchen was willst du noch mehr?".140 A hadifoglyaink? Azt mondják, korántsem olyan jó dolguk, mint amilyen híreket kell közölniük. De a revümeséket nem hiszem. Vénasszo- nyos fantáziák hihetetlen dolgokat találnak ki. Mintha nem volna elég a háború reális szörnyűsége, minek ide a poézis? Az itthon maradottak? A foglyok asszonyai? Várnak. Némelyek félőrültek a kétségbeeséstől, pedig nem is éltek mintaszerű házaséletet. Mások meg... Egy fiatalasszonyról hallottam, ki őrült szerelemmel imádta a férjét - most hallottam, Szibériában, Omszkban hűsöl -, hallottam, az asszony tegnap este a kabaréban volt, és igen méltányolta az egyértelmű vicceket. Nekem vérbeli hozzámtartozóm [!] nincs a csatatéren, de be nem tudnám most lábamat tenni a kabaréba. Mindez különben idegek dolga. Idegeké és a megszokásé. A betegségig felizgatott egy-egy kivégzés. S ha a lapok közöltek egy halálos ítélettel végződő végtárgyalást, együtt szenvedtem el a nyomorulttal a siralomház gyötrelmét. Ma tudomásul kellett vennem, hogy a Délvidéket majdnem kiirtották, hogy a rutén parasztok, urak úgy lógtak a fán, mint a gyümölcs, és Istenem - ez a háború. Alávaló kémek, ellenségeink vezetői voltak, nincs könyörület számukra, mondjuk mi. Ott a szerbeknél, az oroszoknál bizonyára megdicsőült mártírok, kik fajok jövendőjéért mártírhalált haltak. Az igazság?!... Oh, be régen nem kutatom. Igazság, méltányosság, belátás, megértés, objektivitás, talán egyszer még hallani fogunk rólatok, most egyelőre nem tudom, hol keresselek benneteket? Anatole Francénál?... Áz öregúr most, hetvenegy éves korában katonának jelentkezett. 140 Feltehetően Heine Du hast Diamanten und Perlen című versének strófazáró sorát idézi fel, az eredetiben: „Mein Liebchen, was willst du mehr?" („Mondd mire vágyói egyébre?" In: Heinrich Heine, Dalok könyve, ford., bev. Endrődi Sándor, Bp., Lampel /Wodianer F. és Fiai/, [1903], 203.)
