Molnár Eszter Edina (szerk.): „…az irodalmat úgyis megette a fene”. Naplók az első világháború idejéből (Budapest, 2015)
Dánielné Lengyel Laura Naplója - 1914
44 I DÁNIELNÉ LENGYEL LAURA NAPLÓJA ő túlzásaikból megállapíthatnánk a mi tévedéseinket és talán esetleg az objektív igazságot, ha ugyan van még ilyen a földön. Szeptember 9. Most már világosan látni, hogy a tíznapos szörnyű csata93 nem a mi javunkra dőlt el. Eldőlt?! Hiszen még mindig folyik. Olyan óriási a harcvonal, s egyik sem törte át a másikét. Ezt írják a mi lapjaink, a mi haditudósítóink, kik eddig mámorosok voltak Dankl és Auffenberg diadalaitól. Most annyit írnak, hogy a győzelem egyik részre sem hajlott. Mi megzavartuk az orosz jobb- és balszárnyat, ők meg elvették tőlünk Lemberget és környékét. Szeretnék valami francia vagy angol laphoz jutni. Ám ez most teljességgel lehetetlen. Egyébként minek is? Azok is éppen úgy hazudnak saját érdekükben, mint mi, ez most a legszentebb honpolgári kötelesség. Amit a mi lapjainkból ki lehet venni, hogy az orosz jóval mélyebben nyomult be Galícia testébe, mint mi Orosz-Lengyelföldre. Amilyen szimpátiával fogadtak bennünket kint a lengyelek, éppen úgy fogadja Galícia lakossága az oroszokat. „Fölszabadító", „Megváltó" ő is, mi is! Mindegyik a másik földjén. A népnek, szegénynek, úgy látszik, egyformán rossz dolga volt nálunk is, az orosznál is. Ha még jó kedvemnek volna egy kis maradványa, azt proponálnám, cseréljük ki tartományainkat, hadd örüljön a szegény nép „megváltóinak", „felszabadítóinak". Ötven év múlva éppen úgy utálná új urait, mint utálta a régit. De nincs kedvem a tréfára, és a bizonytalanság szörnyű érzése kínoz. Egy pillanatig elgondolkozva forgatom a lapokat. A mi katonáinkat barátságos érzelmekkel fogadó orosz-lengyelségnek és zsidóságnak elnyomott, szabadságáért harcoló nemes lélek a neve, a mi galíciai oroszainknak, kik diadalittas ujjongással fogadják a cár seregét, gaz áruló és alávaló pribék. És éppen úgy akasztófára húzzuk őket, mint húzza az orosz a velünk szimpatizáló és nekünk szolgáló lengyelt és zsidót. És - irtózat leírni -, helyesen cselekszenek ők is, mi is, mert nem cselekedhetünk másképpen. Jaj annak, ki most igazságot, méltányosságot, megértést keres. És jaj annak, ki még nem veszítette el a józan eszét, és épeszű, úgy megborzad a szerb és orosz falvak felpörkölésénél, mint mikor magyar falu pusztulásáról olvas. Talán nem egészen úgy. De nem tudok nyugodtan ülve maradni, mikor ajtóhoz csapott szerb gyermekekről és denevérként 93 1914. szeptember 6-13. között vívták a Monarchia vereségével végződő lembergi csatát, ami után a város orosz kézre került.
