Molnár Eszter Edina (szerk.): „…az irodalmat úgyis megette a fene”. Naplók az első világháború idejéből (Budapest, 2015)

Bevezető (Siklós Péter) - 1919

398 I LÉNÁRD JENŐNÉ HOFFMANN ILONA NAPLÓJA latban éldegéltünk. Jenő jól érezte magát, mint az Atlantica195 hivatalno­ka. Reggelenként együtt mentünk a munkába - én a kertészetet folytat­tam. - Március közepén a textilszindikátusok ügyei szükségessé tették, hogy Jenő Fiúméba utazzon. Politikailag a Károlyi-kormány helyzete akkor már igen erősen ingott, különféle ki- és elválásokról következtetni lehetett az egység bomlására. A szocialisták felülkerekedtek. Lázas ké­szülődés folyt látszólag a nemzetgyűlési választásokra. Senki sem tudta, a kulisszák mögött mi folyik. A Népszínház utcában kommunista tün­tetés alkalmával egy pár rendőr meghalt. Ebből nagy ribilliót csinálnak- elfogják a kommunista vezéreket, Kun Bélát csaknem agyonverik, és sokan megkönnyebbülten lélegzenek fel, hogy a veszedelmes elemeket lefülelték.196 - Jenő elutazott, nehéz szívvel válók el, egy-két hétre, úgy reméljük, legfeljebb. - Egy héttel később, márcfius] 21-én megalakul a szovjetkormány! - Károlyi Mihály elárulta a hazát, átadta önként a ha­talmat a vizsgálati fogságban, gyűjtőfogházban ülő kommunistáknak. Szovjet - Kormány! - Mit tudtuk mi akkor, mit jelent ez a két szó! Két évig olvastuk minden nap az újságban, hogy Trockij és Lenin urak mit művelnek odaát a szomszédban, de nem érdekelt senkit valami túlsá­gosan. Hisz Moszkva és az orosz viszonyok oly távoliaknak látszottak tőlünk. Marx és tanai pedig oly szépek a teóriában, hogy nem is féltünk tőlük. Végső elkeseredésben, amikor az antant oly kegyetlen feltételeket szabott, szinte örültünk, hogy most megkapja a méltó választ, de a saját húsunkba vágtunk! Megint, úgy, mint az őszi forradalom napján, óriási eső söpörte végig az utcákat. Március 21-én Óbudán voltunk uzsonnára, de valami külö­nös idegesség bántott, és amikor hosszú várakozás után se jött villanyos és gyalog indultunk neki a sötét külvárosi utcának, valaki azt mondta, hogy általános sztrájk tört ki - nagyon rossz érzés fogott el. Kovácséknál vacsoránál tudtam meg, hogy megalakult a szovjetkormány. Bevallom, sejtelmem sem volt, hogy ez mit jelent, jó hangzású neveket hallottam- Garbait, Kunfit197 emlegették -, első két napon át még hittem és remél­tem, hogy nehéz rázkódtatások árán, de talán egy új rendszer alapján még születhet egy jobb világ. De hamar kiábrándultam a kommuniz­mus ideálisnak képzelt elveiből. A legvadabb gyűlölettel, a legádázabb rombolással, kegyetlenséggel dolgozó, semmi gonosztettől vissza nem 195 Atlantica Tengerhajózási Rt. (Fáik Miksa u. 20.), nemzetközi szállítmányozási vállalat 196 1919 február 22-én a kommunisták felvonulást szerveztek a Népszava budapesti szer­kesztősége elé, amely lövöldözésbe torkollott, és négy rendőr életét vesztette. 197 Garbai Sándor (1879-1947) szociáldemokrata politikus, a Forradalmi Kormányzóta­nács elnöke; Kunfi Zsigmond (1879-1929) újságíró, politikus, a Magyar Tanácsköz­társaság alatt közoktatási népbiztos, júniusban lemondott hivataláról és követelte a diktatúra felszámolását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom