Molnár Eszter Edina (szerk.): „…az irodalmat úgyis megette a fene”. Naplók az első világháború idejéből (Budapest, 2015)

Bevezető (Siklós Péter) - 1918

390 I LÉNÁRD JENŐNÉ HOFFMANN ILONA NAPLÓJA hozott, és 10-ig naponta fürödtünk. Gyönyörű, tiszta kék ég és napsütés volt mindég, és a gyerekek utolsó cseppig kiélvezték a jól sikerült nyara­lást. A parton már nem volt élet, és délután inkább a „hegyre" mentünk krumplit szedni, szilvát szüretelni, szénát hordani és ehhez hasonlók, csupa tiszta öröm a gyerekeknek - de legfőképp szekéren hazajönni sze­rettek. Sanyi nagy diószüretelést tartott, és büszkén számolta a „talált" 150 szem dióját. - Jenőtől hetenkint kaptam rendesen a leveleket, most is csak csupa kellemeset írt a cospoli-i életéről. Hosszas huzavona után végre augjusztus] végén megkapta az AOK-tól160 a lovakat.161 - Mégis még négy hétig tartott, míg elindult az expedíció Haidar Pachaból.162 Ad­digra mi is elhagytuk már az elcsendesedett falut, és szeptember] 15-én bevonultunk Pestre. - Sanyit már 17-én vitte utónyaralásra Ede Sz[en]t- györgyre, ez volt első eset, hogy kíséret nélkül ment el hazulról a gyerek. Pár nappal később én is kirándultam utána, és élveztem a szép, pusztai, őszi csendet boldogan, hogy a pesti káoszból kissé kiszabadultam újra. A gyereket a gyönyörű idő folytán még otthagytam, Vermesék oly ked­vesen marasztalták is, pedig igen rossz volt a csibész, és a kis Editkét bokszolta, kínozta folyton! Emy nénivel okt[óber] 1-jén mégis hazajött a kis ember, és az addigra megszervezett tanítókar már másnap megkezdte működését. Egy magyar és egy német tanítónője van Sanyinak a zongo­rán kívül, és háromszor hetenkint tornázni jár Fodorhoz.163 Nagyon „jó" gyerek most, és szorgalmasan tanul, örül, hogy nem kell az iskolába jár­ni. Játszva tanul, csak az írás megy nehezen. Magam számára új foglalkozást találtam - a festőművészetet felfüg­gesztettem egy időre, és beiratkoztam a Kertészeti Tanintézetbe164 rend­kívüli hallgatónak. Első októbertől egész 26-ig egész pontosan jártam, naponta reggel 8-kor már a Ménesi úton voltam, és nagy gyönyörűség­gel vettem részt a szép kerti munkákban. Terveztem, hogy ha sikerül itt tanulnom valamit, milyen szép lenne erre az alapra valami önálló jövőt építeni! Közben lépett fel vehemens erővel a spanyoljárvány165 - a villa­160 Armeeoberkommando 'hadseregfőparancsnokság' (német) 161 „Mintegy 16 emberrel, 32 lóval, két szekérrel indult el szept. 21-én a hajdárpasai tá­borból. [...] Katonai kincstári lovaink sem bizonyultak megfelelőnek a járatlan hegyi utakon." (Györffy István, A Lénárd-féle kisázsiai expedíció, Körösi Csorna Archívum 1921-1925.1. füzet, 310-313.) 162 Hajdár-pasa Konstantinápoly, azaz Isztambul városrésze 163 Fodor-féle tomaiskola, a Hollán Ernő utcában. Fodor Károly (Freyberger Mózes, 1856- 1927) vívómester és újságíró 1896-ban alapította első vívóiskoláját Budapesten. 164 A Kertészeti Tanintézet épületeiben ma a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszer- tudományi-, Kertészettudományi- és Tájépítészeti Karai működnek (Ménesi út 45.) 165 Az 1918 és 1919 között három hullámban pusztító, világméretű influenza a történelem legtöbb halálos áldozatot követelő járványa volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom