Molnár Eszter Edina (szerk.): „…az irodalmat úgyis megette a fene”. Naplók az első világháború idejéből (Budapest, 2015)

Dánielné Lengyel Laura Naplója - Bevezető (Borbás Andrea)

BEVEZETŐ I 15

s szerepüket a háborús lelkesültség szításában és az igazság elhallgatásában. Egy korai bejegyzésben még azt írja, hogy: „S az újságok?! Még mindig hősies munkát végeznek. Nem tréfadolog napról napra hazudni, és hozzá még a lelkesültség, a fanatizmus vad elszántságával. Ezek az emberek tudást, ízlést, judicizmust, mindent feláldoznak, hogy a közönségben a lelket tartsák. Nem kisebb és nem kevésbé hősies a munkájuk, mint a katonáké" - jegyzi fel szeptember 12-én. „És ez így a helyes" - teszi hozzá szeptember 13-án. November 6-án azonban Dánielné már így ír: „Az újságok?! Pár héttel ezelőtt még tisztelettel hajoltam meg előttük, ma már kissé kiábrándítólag hat lármájuk." Legerőteljesebben mindvégig Ig- notusszal vitatkozik, akinek háború iránti lelkesedését képtelen megérteni. Mindezek mellett Dánielné azon is elmereng, hogy mi az író feladata a háborúban. Mély érzékenység jellemzi a jegyzetek íróját, akit megindít a katonák sorsa: szomorúan nézi az elvonulásukat, s az esti lefekvéskor is eszébe jutnak a lövészárkokban vagy éppen a szabad ég alatt, „undorító szenny és piszok között" éjszakázó embertársai.

1914 és 1920 között alig jelent meg szépirodalmi műve, újságírói munkáját, illetve néhány novellát és egy kétfelvonásos színdarabot leszámítva hosszan hallgatott. Az elhallgatás fontos eleme a naplónak is; egy-egy negatív esemény rendre elveszi Dánielné kedvét az írástól: „Mikor Lem- bergbe bevonultak az oroszok, megdermedtem. Még jegyzeteimet sem bírtam vezetni." A napló zárógondolata a valóságtól való menekülés.

Borbás Andrea