Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Múzeum és emlékezet
79 teljesülése esetén is, azaz nem univerzálisan és nem társadalmi tértől és időtől függetlenül: de létezik a remekművek által megélhető esztétikai tapasztalat. Léteznek olyan művek, melyeknek nem sokat tudunk hátterükről, de a vad befogadás (copyright Radnóti Sándor) élménye már - feltételezem - kinek-kinek kijutott. Az irodalomtörténet hőseinek, a nagy szerzőknek a tárgyait összegyűjtő és bemutató múzeumok, mint többek között a PIM is, ettől eltérő helyzetben vannak. E helyt a varázs addig érvényes, amíg olyan látogató lép be, aki tudja, hogy miért lép ide be. Azaz a PIM nézői vagy már olvasók, vagy nemigen fogják tudni, hogy a múzeumban miért s mit látnak. Petőfi híres, e tekintetben oly sokszor elemzett Pilvax-beli asztala éppoly néma és jelentés nélküli marad nekik, mint bármely más kegytárgy, ereklye. S itt meg kell állnunk egy percre - és érdemes elképzelnünk, hogy mit is csinál az ideális olvasó a romok, a relikviák kultikus helyén. Mit jelent, az esztétikai tapasztalat megszerzéséhez mennyiben hasonlít az, amit a muzeológus intenciója vagy saját normái szerint átél a múzeumban? Ez a tapasztalat nyilván jobban fog hasonlítani a történeti múzeumban átélhetőhöz és átélendőhöz, mint a művészeti múzeumokban végbemenő átváltozáshoz. Hiszen itt, ebben a múzeumban az s akkor lel otthonra, aki a maga (feltételezett) saját helyét keresi a fikciós narratívában: a nemzeti irodalom(történet) elbeszélésében, illusztrációjában, dokumentálásában. Akármint is: az irodalmi múzeum látogatása - legalábbis Magyarországon - javarészt a nemzeti kultúra zarándoklataiként írható le. A Freud vagy Bartók vagy Petőfi múzeum, a különböző emlékszobák, emlékházak, amelyek mind egy-egy nagy ember, a „szerző” láthatatlan nyomait viselik magukon, akkor érdemesek a látogatásra - mondjuk ki ha a zarándoklatot könyvtárlátogatás előzte meg. Habozás nélkül elhiszem, hogy valakiből két óra látogatás a Szépművészeti Múzeumban, ha szakértőt nem is, de éppoly boldog dilettánst farag. Voltam már szemtanúja múzeum teremtette nagy metamorfózisnak, de azt kétségbe kell vonnunk, hogy a kegytárgyak a kultuszon kívül állókból olvasót csinálnának - visszamenőleg. Amint azt is csak kétes reménynek tartom, hogy egy-egy fénykép felkeltheti a vers iránti érdeklődést. (Kultúrtörténeti múzeumokban vagyunk, az egyháztörténet korai, csodákban bővelkedő kora lezárult, s az üdvtörténet ha tart is, én nem láttam nyomát.) Azaz: a PIM e tekintetbenyówz/ kiszolgáltatottabb, mint mindazok a múzeumok, amelyek a tárgyakat nem egy közösen hitt és vallott eszme, kultusz dokumentumaiként, hanem esztétikai élményként állítják ki. E tekintetben a PIM a történeti és nemzeti múzeumokhoz áll a legközelebb, ahol az egyes tárgyak hitelességét ugyancsak egy nagyobb narratíva auditálja. Egy-egy korszak szellemét, történetét feltáró, értelmező kiállítások, azaz a nemzet szellemének GYÖRGY PÉTER I A Kultusz (hűlt) helye - az irodalom (történet) múzeuma
