Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Kiadványok
AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról 272 lásokat azután a Revue Encyclopédique füzetei tartalmazták, amelyek azonos kötést kaptak, mint az alapmű (993. tétel). Mivel a pótfüzetek sora 1894- gyel, az ötvenéves írói jubileummal véget ér, valószínűleg az történt, hogy az évfordulóra a kiadó küldte meg őket visszamenőleg is. Megjegyzendő, hogy a pótfüzetek - szemben az enciklopédiával - már illusztráltak, elsősorban a szaporodó technikai újdonságok rajzaival. Alacsony tételszáma (999-1021.) ellenére igen érdekes a kisnyomtatványok gyűjteménye. (Egybegyűjtésük és leírásuk Mészáros Tibor munkája.) Ki őriz meg egy színházjegyet? Most találkozhatunk ilyennel is, mégpedig a Vígszínház 1896. május 1-jei nyitó előadására (a plakáttal együtt), amikor Jókai darabját, A Barangok vagy a peóniái vojvoda című társadalmi szatírát játszották. (Nem harangok, mint a 28. oldalon és az 1002. tételben olvasható; családnévről van szó!) Ki tartja számon a zenetörténetben, hogy az írói jubileumra két indulót, továbbá „kultur csárdás”-1 és keringőt is ajánlottak? De az alkalomra komponált induló köszöntötte már 1881-ben a komáromi szülőházon elhelyezett emléktábla avatására gyülekező közönséget is. írófejedelem voltát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy öt gyászjelentés hírlelte halálát: Jókainé Nagy Bella mellett a Kisfaludy Társaság (1860 óta volt tagja), a Petőfi Társaság, amelynek első elnöke volt, az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. és a trieszti biztosító, az Assicurazioni Generale (igazgatótanácsi tagja volt). Sajátos része a hagyatéknak a lapkivágat-gyűjtemény (1022-1024. tétel), amely - Varga Katalin feldolgozásában - több száz darabot őriz. Az első ilyen együttes 1899-ből való, és a Le Courrier de la Presse sajtófigyelő ügynökségtől származik. Legfeljebb az utókor csodálkozhat azon, hogy a nemzetközileg jegyzett író második házassága milyen hírértékkel bírt Európa francia nyelvű sajtójában. Halálának visszhangját az Argus de la Presse (Párizsban) és a „Figyelő Ujságszelvény Vállalat (Budapest VII., Nyár u. 8.)” összegyűjtött anyaga szemlézte Madridtól Szentpétervárig. A magyar nyelvű sajtó pedig Clevelandtől, a kivándoroltak lapjától Bukarestig terjedt; a hírlapok és az irodalmi folyóiratok mellett olyan szakközlönyök is kötelességüknek érezték, hogy cikkel búcsúzzanak Jókaitól, mint a Gazdasági Mérnök, a Gyógyszerészi Közlöny vagy az Izraelita Tanügyi Értesítő. Sajtótörténeti fontosságú, hogy magyar sajtófigyelő működéséről a századfordulón eddigelé semmiféle ismeretünk nem volt. A Lengyel János tervezte kötet nemcsak kézikönyv a Jókai-kutatás, a magyartanárok és az igényesebb olvasók számára, hanem egyszersmind gyönyörűséges album is. A pávatollas előzéklap visszautal a magyar könyvkiadás
