Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Múzeum és emlékezet
21 mára személyesen is átélhetővé kell tenni. Bár ekkor már régóta látogatható volt Petőfi kiskőrösi szülőháza, azonban e célra nem volt alkalmas.49 Ott ugyanis csak az áhítat adatott meg a látogató számára. A korabeli leírások is szentélyként értelmezték a költő szülőházát: az asztallal mint oltárral, a Petőfi-képpel mint oltárképpel, a vendégkönyvvel mint misekönyvvel és a koszorúkkal mint áldozati ajándékokkal.50 A szülőház templom volt tehát, ahol imádni lehetett a halhatatlan költőt és el lehetett helyezni a kegyelet koszorúját, de nem lehetett az egyéni életet felajánlani a közösség oltárán, illetve nem lehetett a kiállítás részévé tenni a helyi és a személyes Petőfi-kultusz monumentumait. A Petőfi Ház azt ígérte, hogy általa a nagy, nemzeti történetbe mindenki beépítheti a maga kis életét, személyes érzéseit: „Az ő nagyságának nincs Pantheon, amely elég volna, de a mi szeretetünknek, a mi hálaadásunknak méltó és ünnepien szép hajléka a Petőfi Ház” - írta A Hét tudósítója a Petőfi Társaság szándékát tolmácsolva.51 A Ház alapítói úgy látták, hogy az általuk fenntartott kulturális emlékezet csak a mindennapi emlékezet, vagy Jan Assmann terminusával élve a kommunikatív emlékezet révén tehető elevenné, újra hatóképessé.52 Az is bizonyos, hogy néhány képviselőjük, főleg Herczeg Ferenc, világosan látták, hogy ehhez az állandónak és öröknek hitt kulturális emlékezetet is alakítani kell. Ezért beszélt és írt a társaság elnöke a Petőfi Ház megnyitásakor a Petőfi-kép megmerevedéséről és egy új kép kialakításának szükségességéről, amitől majd a Petőfi-kultusz és a mögötte lévő közösségi emlékezet megújulása is remélhető. Mindezek alapján már most elmondhatjuk, hogy a Petőfi Ház modern értelemben vett múzeum volt: a láthatatlan láthatóvá tételének a színteréül szolgált.53 Hogyan érhette el mindezt az emlékház? Hogyan akarták összekapcsolni az egyéni és a közösségi emlékezetet? Mindenekelőtt a kultusz nagyságának, tömeges elterjedtségének a felmutatásával véltek hidat verni a kétféle emlékezet közé. Úgy hitték, az egyéni emlékezet csak akkor lehet hatóképessé, ha a kiállítás megtekintése során a társadalom legkülönbözőbb rétegeihez tartozó egyénekben ébred fel az az érzés, hogy a költő az övék is, mert nekik is van róla történetük. A kétféle emlékezet összekapcsolásának egyik legfontosabb módját a Pe- tőfi-ereklyék gyűjtése és kiállítása jelentette. Kéry Gyula, a Petőfi Társaság titkára minden helyet felkeresett, ahol Petőfi járt, és szinte minden tárgyat összegyűjtött, amely a népi elbeszélések szerint a költővel kapcsolatba hozható.54 E tárgyak és az őket megszólaltató elbeszélések úgy szóltak Petőfi nemzeti és irodalmi jelentőségéről, hogy közben a költő emberközeli maradt. Egyrészt a Petőfiről szóló legendákban nem egy, a hatalmi ideológia által LAKNER LAJOS I Múzeum, emlékezet, elbeszélés. A Petőfi Ház és az irodalmi muzeologia születése
