Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)
Levelek
illusztráció például: az anyaszült meztelen Iluska a huszár ölében egy Deka- meronba illő rajz. Ha nem romlott volna meg a látásom, ha a kezem engedelmeskedne, én magam készítenék teljesen újszerű rajzokat a János vitézhez! Istenem! Iluska és Jancsi Tündérországban! Van ennél ideálisabb téma? Már késő van, drága barátnőm, engedd meg, hogy mára befejezzem. [...] Vajon mit csinálsz most? Nem tudom. [...] Isten veled, drágám, bárcsak ide jöhetnél, miképpen én utazom oda lélekben hozzád, a szobádba! Bárcsak fölemelhetnéd csüggedt lelkem! Isten veled, teljes szívemből mindig szeretni foglak. N°. 84 Noto, ’907. december 19. Drága, drága Margherita! Várva várt 12-i (csütörtöki) leveled tegnap kaptam meg: tél van és sokkal lassabban jár a posta. S máris itt vagyok, hogy válaszoljak neked: ha a leveleim valamennyire is fölvidíthatnák drága lelked, én bizony mindennap erőt vennék magamon és írnék neked. De gyanítom, ez a vigasz is csak ugyanolyan illúzió volna, mint annyi minden más: egészen más módon kellene egy kis örömöt szerezni neked; s én, legnagyobb bánatomra, innen a távolból legfeljebb csak néhány szeretetteljes szót tudok neked üzenni. Két leveled hever itt előttem az íróasztalon, meg egy levelezőlap, amelyet a két levél között meg is válaszoltam. Az egyik leveledből úgy tűnik, kissé megnyugodtál; ám a másodikban, úgy érzem, nagy erőfeszítésedbe kerül, hogy még mindig nyugodtnak látssz, miközben szegény lelked fölöttébb zaklatott; a sorok között mintha lázadást olvasnék, végtelen keserűséget, már-már kétségbeesést. S bár nem árulod el ennek közvetlen okát, én kitalálom azt, és összeszorul miatta a szívem. Egyre csak az Ószövetség szavait idézed: Vanitas vanitatum! A keresztényi beletörődés súlyként nehezedik rád, szinte gyávaságként fogod fel, és a szelíd Szent Cecília képét a szobádban Minerváéra cserélnéd, és azt hiszed, akkor kevésbé boldogtalan lennél? Hogy a világban minden hiúság, arról én hosszú évek óta meg vagyok győződve; mindezzel együtt, ami engem illet, sosem véltem heroikus gesztusnak, hogy egy pillanat alatt megszökhetnék ebből a világból; hanem emelt fővel néztem szembe és nézek szembe még most is az élettel. Jó emberismerő vagyok, noha nagyon visszavonultan élek; ismerem az embereket és nem megvetem, hanem sajnálom őket, mert tudom, hogy bármilyen helyzetben és viszonyok között élnek is, mind boldogtalanok. De hát nekem a leveledre kellene válaszolnom, ehelyett fölöslegesen szaporítom a szót. Bocsáss meg! Itt vagyok neked, drágám, itt vagyok, mindig és mindörökkön a tiéd. Leveleidben miért bujkál hát annyi szomorúság? Értelek! beteg vagy!, a szíved beteg. Együttérzek veled, osztozom legbensőbb 80
