Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

volt, s amely az édes te hatalmas örömét hozta el számomra™, valamint annak a két le nem írt, de gondolt két kedves szótagnak az örömét, ami - mondtam már - számomra több, mint elég: minden, amit jelenlegi állapotomban remélhetek. Számos más egyébről is írtam neked, s szívből köszönetét mondtam mindenért: többek között arra kértelek, hogy a levelezőlapokon továbbra is magázz engem, miképpen én tettem, s ennek okát is elmondtam. [...] Ezek szerint jól érezted magad néhány napig a pusztán? Láttál legalább valami szépet? Hogy szeretném én is látni: szakajtani pár szál árvalányhajat! De hát... Oly szép a világ, s én arra ítéltettem, hogy a négy fal között éljek egy karosszékhez láncolva... ez minden!

Milyen jó vagy, én édes Margheritám! Nem volt még bátorságod megírni azt a levelet, mert aggódsz, hogy megzavarod a nyugalmát valakinek, aki bizonyára kedves neked! S közben csak szenvedsz! De jól gondold meg, mielőtt elszánnád magad, hogy egyedül útra kelsz! Jusson eszedbe, amit valamelyik levelemben írtam több mint egy hónappal ezelőtt: a világ nagyon gonosz, és te túlságosan jó vagy! Különben mondd csak, miféle titulust akarsz megszerezni egy angol egyetemen? Nem tudnád ugyanazt megszerezni otthon, a budapesti egyetemen, amely, végül is, nem egy utolsó intézmény? Csak kíváncsiságból kérdezem...!

A rólam szóló hírek mindig szomorúak, de nem rosszabbak a szokásosnál. Továbbra is meleg van, s ez árt nekem: ha lehetne, átköltöznék vagy húsz napra a vidéki házba, de nem bírok lemenni a lépcsőn, s nem akarom, hogy úgy vigyenek át, mint egy köteg rongyot.

Nagyon hálás vagyok, hogy felajánlottad, magad másolod le fordításomat, ám ez nem lehetséges; egyrészt, mert másolás közben mindig belejavítok, másrészt, mivel ez a példány Neked készül, mintegy emlékül, okvetlenül az én kézírásommal kell elkészülnie. Azután majd unokaöcsémmel másoltatok belőle még egyet, hogy elküldhessem Zambra barátomnak, s meglátjuk, lehetséges-e - mint már írtam neked - ott megjelentetni az eredeti illusztrációkkal.

Oly sok köszönettel halmozol el azért, mert elkészítettem ezt a fordítást; s arra a kérdésemre, hogy örülsz-e neki, azt feleled, hogy egyenesen boldoggá tesz. O, ha csupán ennyivel boldoggá tudnálak tenni!... Gyötrelmeim ellenére is azonnal belevetném magam valamilyen alkotásba! Különben nekem kell köszönetét mondanom, s szívem legmélyéből köszönöm, hogy erőt és energiát adtál ehhez a rövid munkához. Biztosíthatlak, hogy minden egyes sort, mi több, minden egyes szót úgy írtam le, hogy közben rád gondoltam, s az volt minden gondolatom, hogy örömet szerezzek neked; s ez a gondolat adott erőt ahhoz, hogy egy kicsit tovább üljek az asztalnál, s hogy a karosszékben pihenve vagy az ágyban fekve szüntelenül egyik vagy másik verssoron gondolkodjam. Köszönöm hát, igazán, szívből köszönöm, édes barátnőm! O, ismét elmondom, hogy ha előbb megismertelek volna, ha akkor megismertem volna a 38

38 A szerk. kiemelése. Vö.: az 59. számú levél (1907) lábjegyzete.

63