Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

már azt ígérted, hogy szándékodban áll megemlíteni engem neki, szeretném elküldeni néhány Petőfi-fordításomat. Mit szólsz hozzá? Ha tudod, megadod a címét, vagy elküldhetem neked Az apostolt vagy a János vitézt? Nincs más kéznél, amit elküldhetnék. Már biztosan elzarándokoltál kedves költődnek, a Weltschmerz költőjének sírjához75. Ahogyan kérted, küldök neked egy cédulát, rajta pár sorral s a hátoldalán a névjegyemmel: ha még mindig él ez a szokás, helyezd el a nagy költő sírjánál. Jó volna még egy csokor virág is, valami koszorúféle, de itt nincs most semmi. [...]

Amúgy megvagyok, vagyis nem nagyon rosszul; de nagyon csúnya idő van, s a földrengések még mindig félelemben tartanak bennünket: tegnap este is két rengést észleltünk: az egyik, nyolc óra körül, meglehetősen erős volt, de nem keletkeztek újabb károk, legalábbis nálunk nem. Ha netán írnának róla az újságok, ne ijedj meg. Isten veled, Isten veled, drágám! Nem akarom abbahagyni az írást, pedig... Szívem minden szeretetével csókolom a kezed, s hidd el, hidd el, drágább vagy nekem a szemem világánál is. Isten veled! A tói pour toujours

B.

N°. 293

’909. február 27, szombat délután fél négy.

Kedves, drága barátnőm!

Tegnap este megérkezett a Sorbonne-t ábrázoló képeslapod, ma reggel 21- én kelt kedves leveled, s két órával ezelőtt megkaptam az öt szál kis ibolyát, sajnos, elhervadtak, no és a drága levélkéket, melyeket kedves Költőnk sírját díszítő füzérről téptél: mindig is csodáltam, s most is csodálom és szeretem a nagy, a jó és a rossz Heinét. Igen, rossz is, s ennek te sem mondasz ellent: több igazságtalan hangú verse közül arra a bizonyosra gondolok, amelyben rosszindulatúan böködi a szegény Matildét, aki úgy szerette őt, hogy hosszú évekig, amikor ő magatehetetlen volt és béna, szeretettel ápolta; vagyis például a Gedächtnisfeier című Romanzeróra, hát, nem tehetek róla, nem tudom neki megbocsátani azt a bántó iróniát. No, de ő a szerelem és a fájdalom nagy költője volt. Olyan fájdalmas és olyan szenvedélyes, hogy még halála után is képes volt gyöngéd érzéseket ébreszteni egy nemes hölgy szívében, a szegény királynőében, akit később meggyilkoltak. Milyen rejtélyes hatalma van a költészetnek! A két leveles ágacskát, amelyet küldtél, kétszeresen is becsben tartom, egyrészt, mert a nemes sírról származnak, másrészt, mert te küldted őket: odateszem a költő bekeretezett arcképe mellé, így nem vesznek el: a dá75 Cassone itt Heinére utal. Korábban ugyanezzel a jelzővel emlegette Hirsch Margithoz szóló egyik levelében Giacomo Leopardit is.

178