Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

nek? Beleszülettünk egy világba, kedvesem, élnünk kell benne, nem pedig elhervadnunk! Hagyd meg nekem a halálvágyat7', s inkább végy rólam példát, de csak a győzni tudásom tekintetében. Hidd el, ha arra gondolok, hogy több mint negyven esztendőt töltöttem egyedül, magányosan, meg nem értve, mi több, minden szándékomban korlátozva - s hozzá rengeteget szenvedtem, de mindig győztem -, valóságos hősnek érzem magam (nézd el nekem e szerénytelenséget), névtelen hősnek, az igaz, de mégiscsak hősnek. Most, hogy az évek előrehaladtával szenvedéseim megsokszorozódnak, s a létezés, miként említettem már neked, lassan elviselhetetlenné válik számomra, mégiscsak van egy másik forrás, amelyből bátorságot, lelki nyugalmat és pár órányi örömöt meríthetek. S tudod, mi ez a forrás? Te vagy az, igen, te; a te kedves, gyöngéd szavaid balzsamként hatnak rám: ez maga a Tündérálom! Tudom, hogy ez csak álom, nem egyéb, mint álomkép, de oly sok időn át hiába áhítoztam rá! S végül általad beteljesült, s engem ez boldoggá tesz. S gondold csak el, ha mások volnának a körülményeim, ha a mostoha természet nem sújtott volna ezzel a kegyetlen ítélettel, lett volna egy kiváló lélek, aki tökéletesen boldoggá tehett volna engem... Ez a gondolat éltet, s kimondhatatlan boldogsággal tölt el, s csak ezért az egyért nem kárhoztatom a percet, melyben világra jöttem. No de elég is ebből! Légy áldott, drágám, áldott az asszonyok között! [...]

Legfrissebb híreim szeretnéd hallani? Még mindig gyönge vagyok, nem tudok úgy dolgozni, mint szeretnék, pedig rengeteg tervem van, soknak megvalósításába bele is fogtam, de nem tudom végigvinni őket. A legfontosabb a Petőfi-fordításaim végső revíziója és rendezése volna, ezt mindenképpen szeretném befejezni, mielőtt lehunyom a szemem, s ha nem sikerül is kiadnom őket, legalább neked hagyhatom emlékül: csupán emlékül, hallod? nem azért, hogy téged terheljelek a publikálás gondjával. Ami lelkiállapotomat illeti, gondolhatod, hogy mivel nem tudom folyamatosan munkával lekötni magam, és szinte mindig egyedül vagyok, gyakran elfog a búskomorság, s hosszú órákat töltök úgy, hogy csak nézek magam elé. Ám tekintetem gyakran a te arcképedre téved, ránézek kezed gipszmásolatára, s olyankor magamhoz térek, gondolataim hozzád szállnak, rögtön az órára nézek, majd pedig napirendedre, melyet leírtál nekem, s így tudom, a napnak abban a szakában hol vagy és mit csinálsz éppen. Ezenkívül olykor írok is ezt-azt, csak úgy, szórakozásképpen, hogy elfoglaljam magam, esetleg regényeket olvasgatok. [...] Azt írod, felétek szép idő van, legalábbis aznap az volt, amikor írtál. Talán azért van így, mert én kérleltem a napot, hogy még azon az áron is, hogy engem elhagy, menjen, és süssön egy kicsit rád! Ám ma olyan erősen és olyan melegen tűzött, hogy nem is lehet soká elviselni: igaz, ő a mindenség királya, s ahogyan itt szórja sugarait, úgy ragyog talán nálatok is. Drága Margheritám, ezzel mára elbúcsúzom, abbahagyom az írást, hiszen lelkem már úgyis olyan, mint a borostyán, indáival körbeöleli a lelked és nem hagy el soha. Add át üd- 71

71 Az eredetiben is magyarul szerepel a kifejezés.

164