Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)
Levelek
Édes, drága barátnőm! N°. 204 ’908. szeptember 29, kedd, déli 12 óra 21-én kelt kedves leveled már két napja vár válaszra [...], ugyanis tegnap nem bírtam fölkelni az ágyból, magas lázam volt és a folyton gyötrő fájadal- maim is tetőztek. Az éjjel a láz alábbhagyott, így hát későn bár, de ma fölkeltem, nem bírom már az ágyban fekvést; de nagyon gyönge vagyok, s miután egy órát a karosszékben pihentem, hozzáláttam, hogy írjak neked. Nagyon vágyom rá, hogy beszélgessek veled, drágám, hogy elmondjam, lelkem veled van ezen a napon, amikor távol vagy otthonodtól, miközben ott édesapád névnapját és bájos nővéred eljegyzését ünnepük, vagyis te most bizonyára nagyon szomorú vagy, s talán olyan honvágyat érzel, amilyent a három hónap alatt, amióta távol vagy otthonodtól, mindeddig nem tapasztaltál. Előveszem hát szobád vázlatos rajzát, máris jövök, bekopogok az ajtón. Senki sem felel. O, ilyenkor nem vagy otthon! - Mégis, összeszedem bátorságomat, benyitok, belépek a szobádba és körbenézek. Nos, remélem, megbocsátod ezt a tolakodást: leülök a karosszékedbe és várlak. Közben ide-oda nézegetek, számba veszem rögtönzött szalonod bútorait, majd fölállok, odalépek a zongorához, aztán a szoba közepén álló asztalhoz, aztán a könyvespolchoz, végül megállók fényképed előtt, az én drágám kis képmása előtt, mely a kandallópárkányon áll, s fölkiáltok: légy áldott, ó, áldott légy, te drága, aki ezeket az édes képzeteket ébreszted bennem, és elfeledteted a valót. [...] N°. 208 ’908. október 7, szerda, délelőtt 10 óra Édes, drága barátnőm! Nagyon elfoglalnak tanulmányaid, mégis képes vagy erőt venni magadon, hogy írj nekem; míg én, akinek semmi dolgom, bármennyire is szeretnék hoszszasan beszélgetni veled minden nap, csupán képeslapokat írok neked. Ó, ha tudnád, mennyire ellentmond szándékaimnak mindaz, ami bennem lejátszódik s ami körülvesz! Ha tudnád, fizikai fájdalmaimon túl is, melyek nemegyszer azt sem teszik lehetővé számomra, hogy negyedóránál tovább a karosszékben üljek, s melyeket senki sem tud enyhíteni, ha tudnád, ezen kívül is mennyi okom van a lelki szenvedésre, melyet nem is a saját lelkem idéz elő, hanem mások tudatlansága!... Te, drágám, legalábbis valamennyi időre eltávozhattál az otthonodból, de én, ó, szegény fejem, én még a saját házam lépcsőjén sem tudok lemenni, itt vagyok, itt kell maradnom életem utolsó nap155
