Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)
Levelek
Hány fok volt, abban a hatalmas Londonban mikor megérkeztél? Hidegebb van ott, mint ilyenkor Budapesten? Jól tetted, hogy nem jöttél nyáron Olaszországba: igaz, hogy nincs mindenütt olyan hőség, mint nálunk, Szicíliában, de bizonyára nagy eltérés van Anglia és Olaszország időjárása között. Itt most tikkasztó meleg van: egész nap zárva tartom a spalettákat, mert még a fény is perzsel. [...] Befejezem hát mára, mindkét kezed újra és újra csókolom, s kérlek (bár tudom, nem kell kérnem), fáradhatatlanul szeress továbbra is, úgy, ahogyan én szeretlek, én, aki már csak érted élek, s azért tűrök el megannyi szenvedést, mert bizonyos vagyok, hogy szeretetteljes barátságod az enyém, és álmaimban rád gondolhatok. Isten veled, drágám, Isten veled, kedvesem! Költözzék szívedbe mindaz az öröm, melyet neked kíván barátod, [...]Majd ha sikerül elhelyezkedned új szállásodon, szép nyugodtan írsz nekem egy hosszú-hosszú levelet, elmesélsz benne mindent, de mindent, hogy mit csinálsz, milyen tanulmányokat szeretnél folytatni, mi is a valódi célja annak, hogy időlegesen elhagytad az atyai házat, a hazádat, mely iránt (ó, biztos vagyok benne) hamarosan olthatatlan, keserű honvágyat érzel majd, s mielőbb, drágám, mielőbb vissza akarsz majd térni! [...] Amint kérted, elküldöm az Eleknek írott levelem, s a választ is, melyet kaptam. Az én levelem másolata már jóval utazásod előtt készen volt, de úgy véltem, az idő nem alkalmas arra, hogy elküldjem neked, s most sem szeretném elküldeni az ő levelét, hiszen van most egyéb dolgod is, mint hogy ennek fordításával bajlódj. Különben mégis elküldöm, de kérlek, ne fogj hozzá tüstént, hiszen úgyis válaszoltam már rá néhány szóval. Azt írtam neki, hogy addig, amíg az ő felfogása ennyire eltér az enyémtől és mindazokétól, akik a fordítást műalkotásnak tekintik, nem pedig egyszerű tolmácsolási munkának, nem érthetjük meg egymást, s nincs értelme azon fennakadnunk, hogy fordításomban egyik helyütt fölösleges szó akad, másutt viszont hozzátoldottam egyet-egyet. Ha nincs remény a megegyezésre, jobb véget vetni a polémiának. Másrészt nincs is vesztegetni való időm, s vajmi kevéssé érdekel, mit gondol rólam holmi Elek. Ha elolvasod a válaszlevelem, majd megmondod, jól feleltem-e neki. Most pedig, édes Margheritám, miközben annyi kedves dolgot szeretnék még mondani neked, miközben szeretném a válladra hajtani a fejem, s szabad folyást engedni könnyeimnek, abba kell hagynom az írást: egyBeppo. N°. 152 Noto, ’908. július 10. péntek, délután 4 óra. Édes barátnőm! 136
