Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)
Levelek
Drága, drága barátnőm! N°. 126 ’908. május 6. szerda, délelőtt 11 óra Milyen elhagyatott volna a szobám, ha nem volna itt a te szép arcképed, mely fénnyel árasztja be az egészet! Milyen üres volna a fejem, ha nem töltenék be a szüntelen körülötted forgó gondolataim! Esküszöm neked: úgy érzem, most élek, és mindig veled élek, és csakis érted élek! S még ez a gyötrelmekkel, fájdalmakkal teli élet is kevésbé nyomaszt, mint azelőtt, mert arra gondolok, hogy van a világon egy engem szerető lélek, aki bármilyen áldozatra kész volna, ha azzal egy kis megkönnyebbülést hozna számomra, s még ennél nagyobb áldozatot is hozna, ha azzal örömet és boldogságot szerezne nekem. Minden nap drágám, a nap minden órájában ezerszer áldalak érte. Este nem fekszem le úgy, hogy ne búcsúznék el a legmelegebb szeretettel fényképedtől, reggel, amint fölkelek, erre a képre tekintek legelőször, mely mintha kedves mosolyával viszontköszöntene, és ezt mondaná: rajta, bátorság!, kezdd el mártíromságod újabb napját, s gondolj arra, hogy van egy lélek, aki ismeri sorsodat, egy lélek, aki gondol rád, és... szenvedésedben osztozik. Köszönöm, édes Margheritám, köszönöm! Nem reméltem már az élettől ezt az elragadtatást, melyet szereteted, édes szavaid keltenek bennem. [...] Többször is elolvastam a cikket58, immár józan fejjel, s tőlem telhetőén igyekeztem megőrizni nyugalmamat - sikerült -, s most már ez az írás nem gyakorolt rám olyan kellemetlen hatást, mint amikor legelőször olvastam, amikor dühömben föl sem fogtam egészen, és keményebbnek gondoltam, mint amilyen valójában. Minden bizonnyal olyasvalaki tollából való, aki nem ismeri az olasz irodalmat; aki nem tudja, hogyan lehet egyik nyelvről a másikra átültetni egy irodalmi alkotást; aki, mivel súlyos hibákat nem talál, apróságokba köt bele, azokba is ok nélkül; aki végül okot talált rá, hogy rosszat mondhasson rólam, s egy kissé Rina Laricéről is, Siroláról meg se jót, se rosz- szat; mindennek az az oka, látom már, hogy a mantovai Umberto Norsa barátja, ez a Norsa soronkénti fordítást készített a Felhők bői - és szerintem ezzel tönkre is tette. Azt, hogy ennek az Eleknek fogalma sincs az olasz költészetről, épp eléggé bizonyítja, hogy azt állítja Norsa soronkénti fordításáról, hogy abban érződik a vers ritmusa. No de, elég is ebből! Mit tehetnék én most? Válaszoljak neki személyesen a sajtó útján? Nem, azzal többet ártanék magamnak, mint neki, azzal az ő értelmetlen bírálatát népszerűsíteném. Márpedig ő magyar, következésképp Olaszországban őt tartanák kompetensebb- nek, még akkor is, ha állításait rendesen megcáfolnám, mert tudnod kell, drágám, a közömbös publikum nem veszi magának a fáradságot, hogy ilyen ap58 Ismét Elek Artúr cikkéről van szó. 118
