Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

vei bár, de abbahagyom az írást, mert alig látok. Nem tudok már rátérni a francia nyelvű lapodra és a János vitéz példányai közé csúsztatott lA lapra. Annyit tehetek még hozzá, hogy Erődinek már írtam, és veled kapcsolatban ezt mondtam neki: «Az enyémen kívül, kérem fogadja az én kedves és müveit barátnőm, Hirsch Margit köszönetét is, aki különös gonddal a telkemre kötötte, hogy tolmácsoljam Önnek, hiszen ő is tudja, Ön mily sokat tett a könyv megjelenése érdekében, így hát ő is hálával és elismeréssel adózik Önnek».

Isten veled, M.-om. Isten veled mára. [...] Szereteted által mulaszd el fogfájásomat és légy boldog a kedvemért, olyan boldog, amilyennek tudni szeretne a téged szívből szerető

Beppód.

P. S. - Késő van már. Elküldöm a levelet a postára, de már csak holnap viszik el... ha egyáltalán! Fölismered ezeket a szirmokat? Annak a margarétának a szirmai, amelyet tavaly április 10-én, a születésnapodon küldtél nekem. Emlékszel? Ha én a nevem napján virágot ajándékoztam volna, azokon kívül, amelyeket te küldtél nekem, neked küldtem volna, mert azt akarom, hogy valamennyi örömöm a tiéd is legyen egyben. O, oly kevés az!... Isten veled.

N°. 114

’908. április 6. hétfő délben

Édes Margitom!

[...] O, drágám! Ahol egy szívedből jövő szót ejtesz, méz marad utána, mert szíved csordultig van édességgel! S milyen édes ez a legutóbbi, múlt csütörtöki leveled is! Ez is egy költemény, mint az a két német nyelvű, amelyeket a múlt hónapban írtál, ez most egy olasz költemény! Ugyanazt a benyomást, ugyanazt az érzést kelti bennem, mint a másik kettő. Látod, drágám, ha a vers az ember szívéből szól, bármelyik nyelven jól szól az, és érthető! Igen, ez az olaszul írt leveled egy ihletett pillanatban írt költemény. Látod, meg is feledkeztél egy rám nézve szomorú körülményről, amikor ezt kérdezed: «hallod e dallamos akkordokat stb.», ó, jaj, ó, jaj nekem, én nem hallok, nem hallok semmit! Számomra tökéletes csönd a világ. Nem hallom, nem hallom édes hangodat: ha itt volnál mellettem, nem hallanám! (Istenem, minő kín volna!). Nem hallom, nem hallanám, de érzem, igen, drágám, éjjel-nappal érzem! És te is, úgy hiszem, te is gyakran érzed a hangom, amint téged szólít és a legmelegebben mond köszönetét azért, amit értem teszel. Igen, érzed, mert az én hangom, miképpen a tiéd, a lélek hangja, és lelkeink szüntelen kapcsolatban állnak. Mármost... ha hízelkedő volnék, azt mondanám, hogy ez az olasz nyelvű költeményed maga a tökély. Nem, drágám, ezt nem mondhatom, nem csaphatlak

106