Kalla Zsuzsa (szerk.): Bártfay László naplói (Budapest, 2010)

BÁRTFAY LÁSZLÓ NAPLÓI - 1840. Januar; Febr. Mart; April; Május; Junius. VIII

328 1840. MÁJUS ’s Februar, hónapi számadáson dolgoztam. Ebéd után egy ideig olvastam, azután sétálni menék. Estve itthon maradtam; korábban vacsoráltam két híg tojást, olvastam a’ ném- bereknek ’s lefekvéskor bevettem.2650 ­12d: csütörtök. - Dolgozgattam. írtam Battha Pálnak. Volt nálam az udvarmester jelenteni, hogy levelet kapott Pozsonyból, mi szerint a’ Gróf vagy holnap éjtszakára vagy szombaton reggel megjön. Délután tiszta napfény lévén sétálni menék R[adnics]..csal a’ Józsefvárosi utczákon egész a’ Kálváriáig. Hűs szél fútt ’s csak napfényen volt meleg. Estve színházba menék; hozzám jött a’ páholyba Tasner, később Petricsevich Horváth Lázár2651 is. - Szép holdvilágnál jövék haza. 13d; péntek. - Julis által szőlőt hozattam a’ heti vásárról 3 húszasért. Tegnap a Schus- ternek is fizettem csizma-talpalásért egy pengő ftot. Meglátogatott Szabó László vásár­helyi kerfületi]. ügyész, nálam mulatván egész déli 12 óráig, körülményesen beszélvén el Knezsik vásárhelyi Szolgabiró állapotának miben létét, ’s az ellene végrehajtott vizsgála­tokat.2652 - Szólott Sándor öcsémről is; nem igen örvendetes volt hallanom szövetkezését G[osztonyi]. L[óri]val ’s e’ miatt kötelességei elhanyaglását.2653 - Volt nálam Waltherr is, Radnics, Weisz zsidó a’ hamuzsirért már csak 8 ft 15 krt Ígérve; és Kertészfy, megkínálván előfizetéssel egy német Statistikára, de a 7 pengő ftot két kötetért sokalltam.2654 - Havazott ’s kedvetlen szeles volt az idő. - Délután Hertzfelder volt nálam. Később Eötvös Miska2655 és Kovács Lajos2656 látogattak meg, Pozsonyba menők a’ szatmári főispánhoz, bizonyos közgyülésbeli baj’2657 elintézése végett, mellyet előttem is elbeszéltek. - Vörös is volt ná­lam, kit a’ Csapody által nálam letett pénzzel megkínáltam, de azt mondá, csak tartsam meg, míg majd fizetni kell. - Ma sehol sem valék, ’s a’ színházba sem menék estve. - Ebé­den Vörösmarty volt nálunk. Újabb munkái (versei) 1. kötetével megajándékozott.2658 - Estve olvastam a’ háznépnek. Köhögésem folyton tart.2659 Ágyba fekvéskor puncsot ittam, mellyet a’ közel kávéházból hozaték. 14d: szombat. - Matild’ névnapja.2660 Á Gróf nem jött meg. A’ budai gyógyszer­árusnak kifizetém Günther’ kamatjait. Kölcsönöztem nőmnek 10 pftot a’ nőegyesület’ terhével. Föltevém a’ Szerdahelyiné ’s Glucsák köztt fenforgó baj elintézésére a’ szüksé­ges irományokat. Hóval vegyes eső esett. Szenveyhez menék Radnicscsal megtudni, el­vállalná e a’ Steinacker Gustfáv], által kiadni szándéklott munka’ nyomtatási javítékát 2650 Lásd a 274. sz. jegyzetet! 2651 Petrichevich Horváth Lázár (1807-1851) a Jelenkor, a Társalkodó és az Athenaeum munkatársa. 1836-tól élt Pesten. 2652 Lásd a 2546. sz. jegyzetet! 2653 Lásd a 23. sz. jegyzetet! 2654 7.2.1. Könyvrendelések, vásárlás. 2655 Eötvös Mihály (?-1874) 1829-1836 között szatmári főszolgabíró, az 1832/36-os országgyűlésen második kö­vet. Tisztéről Kölcseyvel együtt mondott le. 1848-ban Károlyi György mellett a megye alispánja lesz. 2656 Kovács Lajos (1881-1890) a Szatmár megyei ellenzék tagja, táblabíró. Kölcsey joggyakornoka, Wesselényi bizalmasa. Ő másolta le 1833-ban Kölcsey Országgyűlési naplóját, és a védelem tanújaként tett vallomást az ellene lefolytatott perben. 2657 Február 22-én Szatmár megye közgyűlése vizsgálatot indított a Sión című egyházi lap vádjaival kapcsolat­ban. Ez ugyanis kétségbe vonta a Kölcseyről készülő festmény elkészíttetésének szükségességét. A hosszan húzódó sajtóvitában szó esett a csekei határrendezések során kirobbanó zavargásokról, s az is felmerült, hogy Kölcseyt titokban temették el, és falusiak le akarták dönteni emlékoszlopát: 8.3.2. Kölcsey és Szemere; 10.3. Megbízások, művészkapcsolatok. 2658 Lásd a 2300. sz. jegyzetet! 2659 Lásd a 2603. sz. jegyzetet! 2660 Klobusiczky Matild, gr. Sztáray Ferdinándné - lásd a 276., 2119. sz. jegyzeteket!

Next

/
Oldalképek
Tartalom