Kalla Zsuzsa (szerk.): Bártfay László naplói (Budapest, 2010)
„MIVÉ EGYKOR TALÁN LEHETNI ÁLMODOZTAM" A NAPLÓK ÉS BÁRTFAY - 7. Az irodalom medialitása
7. AZ IRODALOM MEDIALITÁSA Bártfay László nevét számon tartja az irodalomtörténet, s ez bizonyos várakozást kelthet a naplóval szemben. Az alábbi fejezet azonban mégsem az e tudományterület hatáskörébe eső tényeket és szövegeket érinti, bár szerzője az „irodalom köreiben mozgott”, s volt egy pesti értelmiségi kör, amelyben véleménye - mint a pályázatok bírálóbizottságának tagja és fontos irodalmi művek megjelentetésének elősegítője - mértékadó volt. Bártfay büszke korszerű műveltségére, európai tájékozódására. Olvasottsága a ma használatos irodalom fogalmánál sokkal tágabb területet ölelt fel; általános, sokszínű humán érdeklődés vezette. Feljegyzéseiben mégis meglepően kevés és szűkszavú a szép- irodalomra való utalás, szövegét nehezen lehetne műfajok, szerzők és témák szerint bemutatni. Semmiképpen nem tekinthető olvasmány- vagy színháznaplónak - egyrészt kevesebb annál, másrészt viszont több is. Bártfay naplója elszórt esztétikai, kritikai ítéleteinek megismerésén túl egyedi lehetőséget kínál az irodalommal kapcsolatos szerteágazó, ismétlődő tevékenységek vizsgálatára, e jelenségek másutt ritkán regisztrálható, gyakorlati részleteinek feltárására.855 Ez a fejezet - szellemi és kézzelfogható értelemben egyaránt - az irodalom hétköznapi „létmódjait” veszi számba: a hírlapolvasást, az irodalmi társaságok üléseinek koreográfiáját, a színházlátogatások céljának sokszínűségét, a korrektúrák mozgását, a bírálatok felolvasásának jelentőségét, a könyvrendelés módozatait stb. Ebből a nézőpontból egymás mellé kerülnek az egyszerű regényolvasók és nézők - például az e területen csupán fogyasztóként jelen lévő Széchenyi, Kossuth vagy maga Bártfay - benyomásai és kritikai megjegyzései az irodalmi élet főszereplőinek (Vörösmarty, Bajza, Szemere) az észrevételeivel. Az írók, a szerkesztők, a publicisták csupán magánbeszélgetésben elhangzott félmondatai érdekes adalékok lehetnek ahhoz, hogy a nyilvános fórumokon igényesen kifejtett álláspontjukat jobban megértsük. így például a színészi játéknak az éppen ebben az időszakban folyó stílusváltozásáról szolgáltat érdekes adatokat a napló. Bártfay személyes megjegyzéseket fűz például a Vajda Péter által „szabatosság s kellemes férfiasság által kitüntetett”856 prózafordításban színpadra kerülő Dumas-darabhoz, Caligulához című darabjához. A darab bővelkedik a kegyetlenségekben és a nyílt színi gyilkosságokban: „Laborfalvi Róza jutalom játékául adatott először Dumas’ »Caligulája«. Szörnyű darab; rettegés szállja meg a’ hallgatót ’s fogva tartja egész végig; legalább velem így történt: ’s csak e’ szempontból tartathatik az tragoediának. Azonban Dumas’ keze és lelke látszik rajta. - Néző elég nagy számmal, csak a’ páholyok maradtak nagyobb részben üresek, kivált a’ színház’ 855 Takáts József írja az Antropológiai látásmód és irodalomtörténet-írás című írásában: „Röviden azt lehetne mondani, hogy e látásmód nem kizárólag szövegközpontú, mivel azokra a cselekvésekre figyel (beleértve az olvasást is), amelyek a szöveghez kapcsolódnak, hanem a szövegeket is (beleértve az irodalomtörténeti munkákat is ) kulturális cselekvésnek tekinti.” Takáts József, Antropológiai látásmód és irodalomtörténet-írás = Uő., Ismerős idegen terep. Irodalomtörténeti tanulmányok és bírálatok, Kijárat, Budapest, 2007, 46. 856 Jelenkor 1838.10. december 15., VMÖM XIV. köt., Dramaturgiai Lapok, Elméleti töredékek, s. a. r. Solt Andor, Akadémiai, Budapest, 1969, 397.
