Kalla Zsuzsa (szerk.): Bártfay László naplói (Budapest, 2010)
„MIVÉ EGYKOR TALÁN LEHETNI ÁLMODOZTAM" A NAPLÓK ÉS BÁRTFAY - 4. Politikai állásfoglalás a titkár helyzetében
562 4. POLITIKAI ÁLLÁSFOGLALÁS A TITKÁR HELYZETÉBEN árvízben tönkrement otthonából Bártfay családjával költözzön be a palotába. Ez természetesen külön háztartást, de ugyanakkor a kert közös használatát jelentette. Károlyi szinte ráerőlteti Bártfayra, hogy az új, Bécsből rendelt bútorai kifizetéséhez előleget vegyen fel a grófi pénztárból, és a sajátjához hasonló, modern tűzhelyet is ajándékoz neki.543 Tekintettel van Bártfay krónikus betegségére, s amennyiben lehetséges, felmenti a pénz- szállítások és a megerőltető birtokvizitek alól.544 De a személyes kedvezés határait pontosan betartják. 1850-ben Károlyi például távollétében egy alkalommal átengedi színházi páholyát Bártfayéknak, hogy a család meghallgathassa a híres operaénekesnőt, Lagrange-t. A következő előadás megtekintéséért azonban már fizetniük kellene, hiszen 1850 telén minden fillérre szüksége van a Károlyipénztárnak. Sőt éppen Bártfayék feladata lesz, hogy a gróf távollétében ismerősöknek adják bérbe az üresen maradt páholyt.545 Károlyi szinte minden gazdasági-közéleti ügyről kikérte Bártfay véleményét, de azért másokat is meghallgatott, s fenntartotta magának a jogot az önálló döntésre. Ezek a helyzetek viszont rendszeresen konfliktusokhoz és feszültséghez vezettek. Bártfaynak gyakran kellett vitatkoznia és érvelnie Károlyival szemben, hogy szembesítse őt döntései tényleges következményeivel. Például mikor olyan kifizetést szorgalmazott, amelynek fedezetét - háttér-információkra hivatkozva - Bártfay nem látta biztosítottnak: „Mindez magában véve rendjén volna, ha nem forogna fenn azon lényeges nehézség: honnan kapja Méltóságod majd az elégtételt? - Verpelétből? kétlem; - mert közhír szerint Mosonyi urék’ verpeléti részbirtokán tetemes teher fekszik már [...] a gazdálkodás és növekedett adósságok miatt, mellyekről beszéd közben a’ Debrői urad. tisztség is előforduló alkalommal többször tett említést. A’ [...] biztosító-levélben azt is olvashatni ugyan, hogy az elégtétel a [...] többi ingó és ingatlan vagyonukból is [...] ki legyen szerezhető: - igen, de hol van az a’ többi ingó és ingatlan vagyon? - ’s ha találtatik is valahol, nem fekszik e azokon is annyi teher, hogy majd a’ Gr. Haller-Teleki féle 8500 pftra az elégtétel ki nem telik? mert én ugyan nem tudom, ha csak Méltóságod, vagy Tabódy Úr, vagy más valaki nem tudja, mi és mennyi van eddig Mocsonyi Urék ellen betáblázva? [...] mint nehéz felelet terhe alatt levő tisztviselő mindaddig egy fillért sem fogok kifizethetni”546 - írta Bártfay, amíg Károlyi nem biztosította arról, hogy vállalja a teljes felelősséget. 4.3.6. Egy konfliktus krónikája Bártfay egész munkáját meghatározta ez a bizonytalan érzés, vagyis a gróf döntéseitől való függés s az állandó készenlét. Ez a kiszolgáltatottság időről-időre indulatokat 543 1 841. október 30. „A’ takarék-konyhát pénztárából engedé kifizettetni; igy 200 pengő ft tehertől megmentett.” 544 A hivatalos utak megpróbáltatásaira példa: 1839. november 1; 1838. november 12., 1839. július 2. 545 „Ha még a hátralevő előadásokra is találtatik átvevő, természetesen kiadjuk és rajta leszünk hogy megtudjuk, ha valaki át akarná venni: de ha tudomásunkra nem esik, bajos lesz; mert azt mégsem tehetjük, hogy a színház elébe állítsunk valakit, ki a’ 3d. számú páholy belépti jegyét ott árulgassa. [...] Lehet hogy még egyszer rászánom a 8 pftot, s meghallgatom az annyi sokaktól csudáit nagy operát. Mert egyszer haliám ugyan a’ Prófétát: de tudja Isten, az igen tudós zenével bír. Ollyan az, mint egy német metaphysikai bölcs értekezés; s hogy Méltóságodnak alkalmat nyújtsak rossz ízlésemen kaczagni, nekem leginkább tetszett benne a’ - korcsolyázás.” Bártfay László levele Károlyi Györgynek, 1850. június 26., MÓL 546 Bártfay László levele Károlyi Györgynek, 1848. január 28., MÓL