Kalla Zsuzsa (szerk.): Bártfay László naplói (Budapest, 2010)
„MIVÉ EGYKOR TALÁN LEHETNI ÁLMODOZTAM" A NAPLÓK ÉS BÁRTFAY - 4. Politikai állásfoglalás a titkár helyzetében
4. POLITIKAI ÁLLÁSFOGLALÁS A TITKÁR HELYZETÉBEN 543 gához vonsz, mint bár melly jótétemény. Mert jót tenni, minden gazdag tudhat; de így tisztelni meg, csak azon kevesek tudnak, kik Gr. Károli Györgyhez hasonlítanak.’*137 E kapcsolat közvetítője a titkár, aki azonnal kellemes benyomást tesz a nehezen felmelegedő Kölcseyre. Bártfay és Kölcsey hamar közvetlen, oldott, sőt bizalmas viszonyba kerülnek. „A mi Bártfaynk, ki nekem egynéhány kevés de szép órákat adott.”437 438 - írta Kölcsey egy futó nagykárolyi találkozásukról.439 Bártfaynak Wesselényihez fűződő, egyre szorosabb barátsága is minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy ebben az időszakban Károlyi őt tekinti politikai példaképének. Az 1832/36-os diétán, ahol már főrendként vesz részt a gróf, meglazulnak a hármójukat korábban összekötő baráti szálak Széchenyivel. Károlyi tevékenysége több területén Wesselényi mintáját követi. A zsibói uradalom fejlesztésének példája lebeg szeme előtt, amikor a ménes és a juhtenyésztés fellendítésén dolgozik és szociális intézményeket létesít birtokain. Wesselényi a példája akkor is, amikor a feltétlen, személyes helytállás az arisztokrácia aktív áldozathozatalát követeli. A kolera veszélyét hallva hazasiet külföldről, hogy minél hatékonyabban, szóval és pénzzel is segítse a birtokain szükséget szenvedőket, és gondoskodjon a családfő és ellátás nélkül maradottakról. Nyilatkozataiban keményen el is ítéli a szolgálati helyüket elhagyó tisztviselőket. És az szintén Bártfay közreműködésének is köszönhető, hogy Károlyi folyamatosan a Pesti Magyar Színház legbőkezűbb támogatóinak egyike.440 Az 1838-as pesti árvíz drámai helyzetbe sodorja az elsősorban saját javait, személyzetét mentő Károlyit. Szóváltásba keveredik az emberéletekért aggódó Wesselényivel, aki naplójában így ír erről: „Bosszúságai kellett néhány üres hajót heverni látnom, míg a külvárosokban azzal annyi ember életét lehetett volna megmenteni, de még nagyobb bosszúságom volt, midőn a György háza előtt egy veszteglő hajót találtam, mellyet ő egész estve és éjjel ott tartott. Nyíltan megmondtam neki, hogy ezt tenni most nem szabad, s hogy minden perez egy elvesztegetett emberélettel bélyegez ily önség szülte tettet. Hajósait elküldöttem a jöttömben talált hajók valamelyikének elhozatalára, neki szóltam, hogy az övét emberi közül lássa el evezőkkel s menjünk dologra, feleségét pedig majd reggel vigye Budára, mert a víz untalan nőtt s már a belvárosi házak is ropogni s ha- sadozni kezdettek... »Embereim - úgymond - alusznak.« E hideg vér, vagy inkább tehetetlen lágyság meglepett; végre mégis két kocsis és kertésze találkozott.”441 A példa ismét hathatós volt. Egy ideig ugyanis Károlyi is személyesen részt vett ezután a mentésben.442 Palotája emeletének fogadótermeiben mintegy 200 hajléktalanul maradt ember ellátásáról gondoskodnak, a fedél nélkül maradt Bártfayék szintén itt segítik a károsultakat és követik Wesselényi útját 15-ig: „Bártfayékat éppen Budára indulóban, ebédjök végénél találtam. [...] A Károlyi-házba néhány száz menekvő vette magát. Hajóm nem lévén s darabig nem is kaphatván a házhoz szorultakat igyekeztem bátorítani, számukra hús 437 Kölcsey Ferenc levele Bártfay Lászlónak, 1831. július 2., Kölcsey, Levelezés, II..., I. m., 372. 438 Kölcsey Ferenc levele Bártfay Lászlónak, 1830. augusztus 5., Uo., 293. 439 Kölcsey és Bártfay kapcsolatáról lásd a 8.3. Irodalmi barátságok című fejezetet. 440 Újsághír: „Károlyi György Schodelné javára Mercadante Eskü című operájának előadásán az összes páholyt előre kifizette, mintegy 400 forinttal.” Csató Pál, Hirnök, Magyar Hírlapok’ heti szemléje 1839. január 14-20. címe? 441 Wesselényi naplójából idézi Jenei, I. m., 192. 442 „Károlyival a Stáczió-utczán mentünk le, néhány utcát bejártunk, mégis meglehetős teher menekvőkkel értünk az Ötpacsirta- és Sándor utczán keresztül az Országút még viztől ment részére. Itt a múzeumon felül Károlyi is kiszállott feleségéhez sietvén.” Uo., 193.
