Kalla Zsuzsa (szerk.): Bártfay László naplói (Budapest, 2010)
BÁRTFAY LÁSZLÓ NAPLÓI - 1839. Junius; Julius; Augustus; September. VI
1839. JÚNIUS 221 a’ több nap óta rekkent levegőt. Néztem a schackjátékosokat. Színházba mentem. Nőm, Léni és Lini páholyban voltak, hova később én is fölmentem ’s a’ 4d. fölvonást ott hallgattam. Elbúcsúztam Vörösmartytól, ki holnap a gőzhajón Pozsony felé utazand. Linit hazakisértük egész a’ kapuig. - Telihold. 28d; péntek. - Összecsinálám délelőtt a’ május hónapi számadást, mi közben különféle megszakasztások történtek, látogatók által. Délután a’ budai hegyek közé menénk, nőm, Léni, Muki, Ödön, Radnics, én. - Ott olvastam nekik Byronból, a’ Chilloni foglyot.1681 Tejeztünk, de nem igen jól, ’s 7 órakor elindulván onnan, 8kor itthon valánk ismét. Radnics ’s én színházba menénk. Hazajövet ismerősinket elkísértük egész a’ bástya utcza szegletéig.1682 A levegő hüvesebb volt mint máskor. Koch megjött Bécsböl. Lefekvés előtt bevettem.1683 - Holdfény. 29d: szombat. - Éjjel igen nagy szél támadott ’s tartott egész reggelig, a’ mi miatt több ízben ebredék föl. Komor, borult volt az idő. Reggelinél Koch látogatott meg. Muki ide adá olvasni anyja’ levelét, mellyben távolról jelt ad neki, hogy mivel a’ jelen körülmények miatt terhűnkre lehet, igyekezzék máskép segíteni magán, hogy a’ végső iskolai évet bevégezhesse.1684 Később azon leveleket is vevém, miket Engelländer hozott számomra. Nem sok örvendetest foglalnak magokban, bár a legjobb kivánatokkal telvék névnapom alkalmára.1685 - Az ellenőri hivatalba menék: de Helmeczy hírlapjai correcturájával1686 lévén elfoglalva nem végezhetém a’ végzendőket. Ebéden Koch, Ferdinandyné két gyermekével. Délután Dr. Moskovics látogatott meg véletlenül dolgozó szobámban. Beszédünk közben eléggé tapasztalhatá gondolkozásomat az újhelyi állapotok felől. Színházba menék. Egész nap szeles idő volt ’s többnyire borult. Az a’ hir szállongott, hogy ma reggel a’ Rothkirch ezredből ismét egy csapat 3 hajón vitetett a’ Dunán Tolnába az ottani követválasztáskor Gr [óf]. Eszterházy Károly főispán által okozott zajgásoklecsöndesitésére, miután már előbb álgyúk szállíttattak volna oda úgy katonaság is Grof Vay Ábrahám Kirjályi], Biztos intézeteire.1687 Rövid időn majd lesz hír. 30d: vasárnap. - Jósa1688 tegnap estve búcsúzván el, ma reggel 3kor N [agy] károly felé utazott, onnan az Alföldre számvevői Revisornak1689 menendő. - Jött hozzám 1835d. Apri. hónap’ végén, ’s igy töltött nálam 4 évet ’s 2 hónapot.1690 - A’ reggel ismét borús. - Bajam, úgy vevém észre, nem javult, ’s fejfájásom vissza vissza tér. Kifizetém a’ schustert, ki a’ nyári topánkát (2 párt) készíté. - Elhozá megigazított mellényimet a’ szabó. Volt 1681 George Gordon Noel Byron, The prisoner of Chillon, 1816. - Der Gefangene von Chillon, 1821. 1682 Lásd az 1587. sz. jegyzetet! 1683 Lásd a 274. sz. jegyzetet! 1684 Lásd az 583., 1537. sz. jegyzeteket! 1685 A Barthos család köszöntései. 1686 A Jelenkor és melléklapja, a Figyelmező szerkesztője Helmeczy Mihály (1788-1852) író, nyelvújító. 1830-tól az Akadémia tagja és pénztárosa, a Kisfaludy Társaság alapító tagja. 1687 Tolnában törvénytelenül zajlik le május 8-10. között a követválasztás, amit véres összetűzés zár le. A konzervatív korteseknek, az innen elhíresült „pecsovicsoknak” sikerül megbuktatni Bezerédj Istvánt, a reformellenzék képviselőjét, volt országgyűlési követet. A jegyzőkönyv hitelesítése nem sikerül, új választásokat írnak ki június 17-re, ahol a liberálisok és a konzervatívok ismét összeverekednek, feltörik a megye fegyvertárát, hárman meghalnak és húszán megsebesülnek. Reakcióként Vay Ábrahámot nevezik ki királyi biztosnak, aki jelentős létszámú katonasággal érkezik a megyébe: 3.3.4.4. Követválasztás Bars és Tolna megyében; 4. Politikai állásfoglalás a titkár helyzetében (4.1.3. Eszmények és normák). - Lásd még a 1839. július 2-i bejegyzést! 1688 Jósa Lajos, a Károlyiak pénztári ellenőre. 1689 Ellenőr. 1690 Az alkalmazottak áthelyezéseiről a Károlyi-birtokokon: 4.3.2. A Károlyi-ház iránti hűség.