Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - IRODALOM ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET TALÁLKOZÁSA - Szalay Adriana: A művészetek közegszerű működése
A MŰVÉSZETEK KÖZEGSZERŰ MŰKÖDÉSE a szerelemről írt tanulmányát, amikor rádöbben, hogy elmulasztotta a szerelmet. Nem volt elégedett a munkájával, úgy érzi, hogy „eltalálta a lényeget, de a nyilvánulások fejtegetésében bizonytalanul fogott a tolla. Tudott defineálni, de megakadt a tárgyalásban. Vagy elogét írt, költői hyperbolák- kal dolgozott, vagy merev, száraz filozófiát, amely terminus technikusokkal volt telítve. Úgy érezte magát, mint a festő, aki a skizzet jól megrajzolja, de színt, életet nem tud önteni a képbe. Erezte, hogy valami hiányzik a művéből. A szikra, az isteni szikra, amelyet Michel Angelo nem talált meg egyik szobra szemében.”22 A századforduló írói érzelemvilágukat a művek kifejezési eszköztárába igyekeztek beolvasztani, a festőiség mint médium válik az érzékeltetés tárgyává. A ’festői’ leírások, mintha külön értelmezési funkciót, pontosabban az átélhetőség új lehetőségét nyújtanák. „Kacér hullámok nyaldosták a töltés kőperemét, mormolva, csobogva, suttogva, ellopdosva egy-egy atomot a hold ezüstjéből, hogy tündérfátyolt szőjenek belőle magoknak. Különös, soha nem érzett ellágyultság vett rajta erőt. [...] Alig is beszéltek valamit, hanem belemerültek a gyönyörű éjszaka élvezésébe. Csupa feketeség és arany volt az egész világ, igazi clair-obscure. Az éj fekete fátyolét a távoli halászbárkák apró lámpásai megannyi arany pettyel verték ki. A néma, barna sziklákon játszi arany csíkok kergetődztek. Majd megnyíltak a zsilipek. Duzzadva, hömpölyögve ömlött a nyílt tengerbe az apró kis állatkákkal megvilágított aranyfolyam. Néhány sétáló felkapott a vízből egy marékkai és feldobta a levegőbe. Mint aranypor, repültek szerteszét az apró vízcsöppek. Itt egy kalapon, ott egy hajfonaton csillogott tovább a bűvös aranyeső.”22 A címben jelzett ’közegszerűség’ tehát arra utal, hogy a századforduló prózája mint írásművészeti eljárás kimozdulni látszik a medialitás hagyományos formái közül, és az intermediális, vagyis a szövegi-képi-hangzó egymásba íródások mintázatai válnak az átélhetőség feltételévé.
