Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)

TANULMÁNYOK - IRODALOM ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET TALÁLKOZÁSA - E. Csorba Csilla: Ködösítés - gondolat-fragmentumok a századelő fotográfiájáról

KÖDÖSÍTÉS - GONDOL AT-FRAGMENTUMOK A SZÁZADELŐ FOTOGRÁFIÁJÁRÓL

71

művész-önarcképek, a zene hangjait éreztető muzsikus portrék, vallásos révületbe hanyatló lányarcok váltogatják egymást a publikált, kiállított fotókon. Balázs Béla ilyen módon jeleníti meg Maeterlinck világát:

„Mindent lassú, mindenre rátelepülő csend és homály vesz körül: Az alakjai nem fejlődnek és nem mozognak belül. Mindegyik csak egy mozdulatlan hangulat kezdettől végig. Az óriás csendben, mely körülveszi, olyanok, mint a gyerekek. Az is, aki vérengző és rettenetes. Sötétben remegő gyerekek és úgy is beszélnek. Ami a drámában cselekvés, az a szóban gondolat. Ne legyen az se. Ne terelje a figyelmet egy bizonyos pontra. Ne érezzék együgyű monoton csengésében egyéb, mint egy ajknak a leheleté, egy szívnek a dobogása és azok a félő, sejtő hangulatok, melyek úgy se foghatók fel gondolattal. Ezek a gyerekek nem beszélnek, csak megszólalnak, mint a húros hangszerek valami láthatatlan mozgástól a közelben.”14

Az időtlennek tűnő fény-képek a ködös tájak, a széthulló árnyak, az „árnyékok árnyékának” megjelenítésével a törékenység látszatát emelik be a képekbe. Perneczky Géza Mednyánszky-elemzése szerint:

„Mednyánszky természetélménye is egyre keserédesebb, egyre fájóbb. Mintha az történne kint a világban, hogy az évszakok ciklikus változása is csak arra lenne jó, hogy újra-és-újra emlékeztesse őt a személyes sorsára, a szerencsésen megtalált és a fantázia erejével kormányzott evilági örömökre és gazdagodásra, majd pedig felidézze ennek az élményvilágnak az őszbe hervadását is, a tél megidézésének az aktusát. Ilyenkor ő maga a táj. Az »átfordítások és keresztezések« módszere ebben a szüzsében is érvényt keres magának, csakhogy itt már nem anynyira nyilvánvaló a munkája.”'s

A festett és fotó-tájképek önálló műfaja az éjszaka képei, a sötét, süket melankólia, a csend kékesszürke, kontúrnélküli vibrálása.16 A 20. század elején megjelenő nagyvárosi felvételek kezdetben szintén a természet hangulatával rokonítják az urbanus kő-, vas-, üvegrengeteget: „Egyetlen ólomszürke szemfedő volt az ég, amely ködével ráborult a városra és elnyomta a kéménye feltörő füstjét”- írta Színi Gyula 1908-ban, s e sorok képi