Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - IRODALOM ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET TALÁLKOZÁSA - Cséve Anna: Lirizálódás mint összművészeti jelenség a századfordulón. A Ködlovagok világa
55 — Cséve Anna URIZÁLÓDÁS MINT ÖSSZMŰVÉSZETI JELENSÉG A SZÁZADFORDULÓN A KÖDLOVAGOK VILÁGA A Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett Ködlovagok című kiállítás alapvető célkitűzése az volt, hogy a művészettudományokban általában külön vizsgált jelenségeket egyszerre állítsa középpontba. Amikor az anyaggyűjtés megkezdődött, még nem sejthettük, hogy a képzőművészetet és irodalmat mint társdiszciplínákat egymás mellé helyező sajátos módszer mennyire termékeny lesz - és azt sem, hogy eredményeink mennyire ellentmondanak majd az irodalomtörténet és művészet- történet fejlődéscentrikus, korszakoló szemléletmódjának. A vizsgálatot jelentősen megnehezítette a két tudományág divergáló fogalomhasználata mellett az 1880-1914 közötti időszak korántsem egységes folyamatainak sokrétűsége, stílus- és műfajtörténetileg is izgalmas, színes palettája. A művészi jelrendszerek és a két művészettudományi szaknyelv különbözősége ellenére mégis meglepően nagy mennyiségben gyűltek fel közös ikonografikus motívumok és közös ars poétikai jellemzők - végül ezekre a pillérekre épült fel a kiállítás kép- és szövegvilága. Poétaszerepek, szimbólumok. A 19-20. század fordulóján szinte egyszerre jelent meg az irodalomban és képzőművészetben az az alkotói magatartás, melynek programszerűen is megfogalmazott igénye a befelé tekintő, az érzelmekre, egyéni érzésvilágra, hangulatokra alapozó művészet gyakorlása volt. „Bensőnkbe helyezzünk mindent - írja naplójában Mednyánszky László -, mert minden külső múlandó, és ezért ne ragaszkodjunk sem helyhez, sem tárgyakhoz.”' A századforduló új művészideálja az érzések, érzékietek által vezetve alakította ki saját formavilágát, alkotta újra a külvilág képét. A művészek a látottak helyett a látványból alkotott képzetek visszaadására törekedtek a vászon vagy a papír felületén. A művész feladata a földi és az égi, az anyagi és szellemi világ kapcsolatának megteremtése lett: Nagy Sándor szerint „Az emberi szív gyökerei a földben vannak, hajtásai az égig érnek”.2 Az irodalmi és képzőművészeti ars poétikák e közös felfogása szerint a művész korának „lírikusa”. Költő, poéta volt mindenki, aki egyedi kifejezésmódjával engedte felfedni belső világát, aki nem a sablonossá merevedett stílustörténeti
