Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - IRODALOM ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET TALÁLKOZÁSA - Bednanics Gábor: Impresszió, kép, szókép: Képzőművészet és költészet párbeszéde a századfordulón
22 BIÎDNANICS GÁBOR ki a puszta utánzásban vagy színlelésben, hiszen az öncélú dekadenciához vezetne." A hangulat definiálásához a képzőművészet befogadása során nem tekinthetünk el attól, mit is várunk el az adott látványelemek elrendezettségétől. A századfordulón bekövetkezett változást Olgyai Bertalan kifejezetten a formális viszonyokat pszichofizikai mozzanatokkal kiegészítő megközelítésben látja: „A hangulatkeltés mindig kívülről történik, mégpedig akkor, ha, mint azt később látni fogjuk, valami atmoszferikus jelenség mintegy lepelbe burkolja a természetet. A déli tisztafényű napsütés legkevésbbé tud hangulatot ébreszteni. Ez a hangulat objektív feltétele.”12 A tárgyszerűség tehát az atmoszferikus közegen keresztül közve- títődik, amely lényeges elem, hiszen a tájképfestészet századvégi magyar kontextusában Mednyánszky épp „ködössége” miatt kap figyelmet: „Midőn Mednyánszky a köd atmoszferikus jelenségeit adta így elő a maga festői sajátságaiban, ködembernek nevezték el, aki csak a párafátylon át képes a világot nézni.”" A ködlovag fogalmát mintegy húsz esztendővel megelőzve a „csavargók festője” már mintegy kiérdemelte ezt a címet, nem annyira kísértetiessége, mint a látvány és a szemlélő közé helyezett közeg hangsúlyozása miatt. Irodalmi kapcsolatai mellett feltehetően ez terelte ítészeit az irodalmi jellemzés használata felé: „Olyan kulcsszavak hangzottak el már az első bírálatokban - »tiszta költészet«, »költői kedély«, »hangulat«, »félhomály«, »melankolikus világítás«, »a természet elégiája« -, amelyek napjainkig végigkísérik Mednyánszky tájképeinek leírását.”14 Ha az irodalmi szöveg a festészet, a képzőművészeti alkotás pedig a költészet felől nyer értelmet, akkor e kettős interpretálhatóság a fogalmiságot is képes a nyelviség reprezentációs keretébe illeszteni, noha kétségtelenül hiányosan: Mednyánszky „minden képe egy befejezett, mély tartalmú gondolat, költemény, melyet ecsetével ír le. Képeit azonban csak látni lehet, leírni nem.”15 A - korabeli szóhasználattal élve - képírás éppen ezért az irodalom olyan értelmezőjévé lép elő, amely a művészet szubjektivizálódása mellett az adott művészeti ág alkotómozzanatait is
