Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)

TANULMÁNYOK - KÖDLOVAGOK - Kardeván Lapis Gergely: Versengő valóságok koncepciója a századvégi művészregényekben

144

„Bensőnkbe helyezzünk mindent, mert minden külső múlandó, és ezért ne ragaszkodjunk sem helyhez, sem tárgyakhoz. Minden, ami bennünket környez, akkor is, ha saját művünk, illúzió csupán, amelyet szét kell rombolni, különben más létformákba követ, és lánccá, súlyos lánccá válik, amely szabadságunkban, a legfőbb jóban akadályoz." Mednyánszky László: Napló, 1901. június 15.

„Fájdalmát megszokta, megszerette. A szívében zsongó édes bánat volt lelkének a kincse; ez éltette költészetét, ez aranyozta be mindazt a szépet, amit látnia adatott, ez volt mindene, mert csak ebben élt.

S félteni, ápolni kezdte bánatát. Hisz oly jól megférnek ők ketten: a költő és a költői bú."

Ambrus Zoltán: Őszi napsugár, 1895

„A szívemet fogom, így írok, mint ahogy valami rossz olajnyomaton a bajba jutott költőt ábrázolnák.”

Bródy Sándor: A szív, 1911

„...szomorú voltam, olyan finoman szomorú, amilyennek csak elhagyott és behavazott hegyi patakok tudnak lenni. Ezt a hasonlatot egy költő mondta rólam, a költő később tébolydába került, ahol harisnyákat horgolt és a lenyugvó napnak képzelte magát."

Lövik Károly: Éjféli beszélgetés, 1913