Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - KÖDLOVAGOK - Kardeván Lapis Gergely: Versengő valóságok koncepciója a századvégi művészregényekben
.VERSENGŐ VALÓSÁGOK KONCEPCIÓJA A SZÁZADVÉGI MŰVÉSZREGÉNYEKBEX 131 hatását, hogy „miközben az ember regényt olvas, alszik és nem olvassa a hasznos, erényes, progresszív újságokat vagy más emészthetetlen és butító szereket”.14 A Goncourt fivérek bécsi utazásuk utáni 1860-as naplóbejegyzésükben úgy fogalmaztak: „Általában elmondható, hogy egy festmény, amely morális benyomást tesz, rossz festmény.”15 A valóság esztétikai szemléletének másik jelentős változata a korszak tudományos természetfelfogásával szemben fogalmazódik meg. A művészet kijátszása a természettel szemben, ahogy azt Baudelaire példája mutatja, a kifinomultság, a mesterkéltség kultuszát indította el: „A filozófia [...] és a vallás írja elő, hogy szegény beteg szüleinket táplálékkal lássuk el. A természet (mely nem más, mint az érdek szava) azt mondja: üssük agyon őket. [...] A rossz magától jön, természetesen, végzetszerűen; a jó mindig valami művészet gyümölcse.”16 Az esztétista szemlélet e másik alapvetését a külvilág durvasága elől „mesterséges édenekbe” menekülő dekadensek hada vallotta magáénak De Quincey-től a fiktív hősökig. A művészet és a mesterkélt szépség igézetében az objektív valóság elsődleges volta is megkérdőjeleződik, és a művész magát a művészetet, az alkotás folyamatát emeli alkotása tárgyává. Vagy, miként Oscar Wilde, egyenesen megfordítja a miméziselvet, mondván: „Nem a művészet az életet, az élet utánozza a művészetet.”17 Röviden ez tehát az a sajátos problémakör, mely a századvégi művészregényekben találta meg egyik eklatáns kifejeződési formáját. Az alábbiakban francia, angol és magyar példákon igyekszem bemutatni a századvégi művészregény alakváltozatait, majd ebből levonni néhány lehetséges tanulságot. Az első e sorban - ha nem is az időrend, de az esztétizmus logikája szerint - A kiilönc, K.-J. Huysmans meglepő és nagy hatású regénye, „a dekadencia bibliája”, ahogy gyakorta hivatkoznak rá. Hőse Des Esseintes herceg mindjárt az első tíz oldalon átesik egy kudarcba fulladt „nevelődési regényen”, hogy az első fejezettől belekezdhessen az esztétizmus nagy vállalkozásába: egy a társadalmat és a természetet teljesen kizáró, átesztétizált második valóság kialakításába. Az erre a célra vásárolt Párizs környéki házban próbálja életre váltani a mesterkéltség filozófiáját, melynek foglalata ez lehetne: „A legszebb nő is csúnyább, mint egy mozdony.” - legalábbis így szól a magyar recepció egyik csípős megjegyzése.18