Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - KÖDLOVAGOK - Dancsecs Ildikó: A „látvány” poétikája a századforduló novellisztikájában (Gozsdu Elek: Őszi eső)
117 A „LÁTVÁNY” POÉTIKÁJA A SZÁZADFORDULÓ NOVELLISZTIKÁJÁBAN „Az impresszionista időszemlélet hangulati-érzelmi színfoltokká alakítja a múltat”10 - egységes hangulatélményt hozva létre. A szavak evokatív ereje által a századvégi elbeszélés a lírához közelít, amennyiben a metaforikus alakzatok szövegképző erőre tesznek szert. Ez az elbeszélésmód felfüggeszti a történetmondó narráció motivációs rendjét, megtöri annak okokozati (metonimikus) kapcsolatrendjét, ami plurális jelentést és a megszokottól eltérő nyelvi hatásmechanizmust eredményez. Mindez azonban nem csupán a különböző érzékekre ható szóképek mennyiségi növekedésében nyilvánul meg - vagyis egy sajátos, szubjektív lírai hangvétel megalkotásában -, hanem ezeknek a szavaknak mint metaforáknak a diszkurzív hatásában. A modem narratológiának azon megkülönböztetése, miszerint az epikus és lírai szövegek tropologikus felépítésének alapformája két alakzat, a metonimia és a metafora szövegszervező hatása alapján határozhatjuk meg, Roman Jakobson jól ismert elgondolására támaszkodik, amely az afáziás zavarok vizsgálata kapcsán két alapvető mentális műveletet különböztet meg: a lexikai szemantikát, amely mint szelekciós művelet a lírai beszéd alapja, és a kontextuális szemantikát, amely kombinációs műveletként a szavak viszonyrendszerére épül, és amely az epikus elbeszélés alapját képezi." S bár e strukturális oppozíció segítségével nem vezethető le egyértelműen a különbségtétel, mégis meghatározza a rendszeralkotó gondolkodást. „A modern irodalmi szöveg jelentésrendjében eszerint prioritást élveznek a metaforikus vagyis a hasonlóságon, illetve azonosságon alapuló jelentéskapcsolatok, szemben a metonimikusnak nevezett, érintkezésen alapuló kapcsolatokkal.”12 Ez a váltás érhető tetten a századforduló rövidprózájában: az epikai műalkotás kiindulópontja az „expresszióként” értelmezett költői szó lesz, nem pedig valamilyen szüzséséma." A valószínűség elvének megfelelő időrendi és oksági viszonyok dominanciáját a valószínűség elvét tagadó atemporális és akauzális elbeszélés veszi át.14 A metaforák egysége, a benyomások, „hangulatok” természeti képekbe ágyazása sűríti és illogikussá teszi a cselekményt, ezzel párhuzamosan azonban tágítja a belső formát, a költői alakzatok, metaforikus szóképek maguk kezdenek beszélni, ezáltal a szöveg metonimikus összefüggésrendszere megszűnni látszik. A metafori- záció domináns szövegszervező funkcióra tesz szert. Ez az eljárás - vagyis a temporalitást és kauzalitást háttérbe szorító elbeszélő forma -, amely
