Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)

TANULMÁNYOK - KÖDLOVAGOK - Eisemann György: Fantasztikum és médium (Cholnoky Viktor: Olivér lovag)

EISEMAN'N GYÖRGY

vonatkoztatja a történetre, immár a szereplői identitások és szenvedélyek kifejeződéseként - egy értelem hordozójaként. A test kísérteties kalandja tehát lényegében újra a képzelőerő közegébe került vissza, nem lépte át visszavonhatatlanul a filmszerű-performatív anyagiasítás határát. De eljátszott azzal a - modernitásban egyre inkább előretörő - jelölésmóddal, mely az immateriális (imaginativ) jelentéseket nem a szimbolikus-metaforikus megmutatkozás, hanem a hordozóik meghatározta érzéki megmutatkozás szerint működteti, elérkezvén a jelek immateriális tárolásának (mint értel- mezettségüknek) az elvetéséhez.

Kosztolányi Dezső, az 1917-ben megjelent/?//?/című, „magyar írók misztikus novelláit” tartalmazó, a műfajt a modernitás egyik reprezentánsaként bemutató antológia előszavában a fantasztikus történeteket a 20. század népmeséinek nevezi. Modernitásuk abban állna, hogy a „csodák világa” bennük nem idegenszerűen különös, ellenkezőleg, mindenki számára könnyen érthető lenne. Érthető, mégpedig éppen mindennapi érzékel- hetőségük révén: „Tapintjuk, ízleljük, szagoljuk a kísérteteket...”19 Az értelemnek és az érzékelésnek ezen összefonódottságát a továbbélő romantikus egyéniség önkeresésével, illetve, ettől nem távol állóan, a tudattalan pszichoanalitikus vizsgálatával lendíti túl az információáramlás merőben technizált formáin. De miközben a romantikus kitárulkozás és a lélekelemző alászállás történeteit lényegében mesének tartja, ezzel Aktivitásuk mélyén a mindennapi érzékelésnek, a modern technika környezetének szubverzív erejét is feltételezi: „minden óra a kísértetek órája”. E modern érzékelésmód tehát kiváltója és egyúttal függvénye egy modern - mindig új, innovatív - értel- mezettségnek. Jel és jelentés szétcsúszását - valamint újrarendeződését - eszerint nem pusztán a nyelvi anyag interpretálhatatlan öntörvényűsége, hanem episztemológiailag adott mediális váltásainak eseménye idézi elő. Ahogy az E/j/eZ-antológia első darabjának (Babits Mihály: Novella az emberi hiisról és csontról) szereplőjével történik, aki váratlanul elkezd „röntgenszemekkel” látni, a szó szoros értelmében, s végül kedvese alakjából sem vesz észre mást, mint egy „csúf, szürke, szögletes” csontvázat. Mindig csak szép, lazán öltözött hölgyek közelsége váltja ki benne e hatást, vagyis az egyébként orvostudományi eszközzel feltáruló látványt az erotikus élmények rajzolják elé. A libidó ilyen groteszk kifejeződése a modern technika