Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
ELŐSZÓ
9 ELŐSZÓ A múzeum intézményét Peter Sloterdijk a meglepetés, vagy pontosabban: a megütközés helyeként azonosítja provokatív esszéjében, amely a Frankfurter Allgemeine Zeitung mellékletében jelent meg 1989-ben. Vannak napok - írja a német filozófus -, amikor a világhoz való odatartozás érzése elhalványul. „A világ olyannak mutatkozik, mint egy film, ahol a hangsávot, az értelmet, lekapcsolták, és nem marad más belőle, mint az átláthatatlan tények vásári forgataga, a tényéké, amelyeket a kéznéllévőség nevetségesen tolakodó vágya hat át. [...] Amikor az abszurd szünet után a nyelv visszatér, nagy a valószínűsége, hogy egy ilyen állapotról azt mondják: olyannak tűnt a világ, mint ha teljesen muzeálissá lett volna.”1 A világ úgy áll előttünk mint kiállítási tárgy, mint önmaga kópiája: a világérzékelés kizökken a megszokott koordinátái közül. Mindez persze felfogható akár pozitív lehetőségként is, hogy a megszokottra, a körülvevő világra és benne önmagunkra új, friss pillantást vethessünk. Sloterdijk érvelése azonban nem hagy kétséget afelől, a szerző a muzeális világérzékelésre egyfajta defektusként, megfosztottságként tekint. Déry Tibor híres, Szerelem című novellája egy megragadó kép erejéig szintén megidézi a film hangzó síkjának időleges kiesését mint sajátosan erős mediális effektust. „Ebben a percben - attól a pillanattöredéktől kezdve, hogy nem köszönt a börtönőrnek, s a villamos elindult -, abban a pexxben megszólalt körülötte a világ. Olyasféle érzés volt, mint amikor moziban géphiba miatt egy ideje hang nélkül pergett a film, s egyszerre, egy mondat, egy szó közepén visszatér a hang a színészek üresen tátogó szájába, s a süketnéma terem, melyben mintha a közönség is elvesztette volna harmadik kiterjedését, hirtelen miiszekundumos indítással a mennyezetig megtelik hangos zenével, énekkel, párbeszédekkel. Körös-körül minden szín robbanni kezdett.”2 Déry Tibor novellája és Sloterdijk esszéje ugyanazt az effektust idézi meg, jóllehet ellenkező előjellel. A múzeum az érvelés szerint azáltal, hogy kiállít, színre visz, megakasztja a világban benne lét magától értetődőségét, kizökkent, és ez a - negatív - „teljesítmény” adja voltaképpeni funkcióját. Az elbeszélésben a börtönből való szabadulás visszatérést jelent a világba, amely ugyanakkor a kirekesztettség, a megfosztottság, a rabság után a
