Turnai Tímea: Táncszerelem. Iparművészet és színház Gombár Judit pályaképében - Szcenika 6. (Budapest, 2019)

Az igazság pillanatainak látványtervei

De nemcsak győri előadásaik voltak igen keresettek. Gombár Judit rajzaiért, jelmezterveiért a táncosok ugyanúgy kapkodtak, mint a sajtó képviselői, a barátok, avagy a társulat rajongói. Ezért lehetnek olyan nagy­hírű előadások, melyekből egyetlen, vagy csak egy-egy rajz maradt fenn az utókornak, avagy nemzeti közgyűjteményeknek megőrzésre, feldolgozásra és bemutatásra. 1982 nyarán elkészült a Tabuk és fétisek, a következő jelentős előa­dás forgatókönyve is. Gombár Judit közösségformáló szertartásszínházat tervezett, melyhez a koreográfiát Markó Iván, a montázsokat és zenéket Szalay László készítette. Az előadás díszletképeit, terveit is Gombár Judit készítette, és a szertartásokhoz híven mindez élő emberekből, a Győri Balett táncosaiból állt. A közönség fekete leplekben, szokatlan elrendezésben a színpadon ült, a pravoszláv templomi kórus hangjaira érkezőket a fehér taláros táncosok fogadták. Gombár még egy Yoko Ono-számot is beékelt a zenei montázsba. A táncosok testközelbe kerültek a nézőkkel. Középen kapu épült, ott jöttek be a szereplők. E fölött dobosok voltak elhelyezve, akik élő zenével kísérték a történéseket. „Csak a koreográfussal gyűlt meg a bajom” - jegyezte meg a tervező. „Főként az nem tetszett neki, hogy a taps­rend nem került megkomponálásra, lehetetlen lett tapsra jönni az előadás végén. Hiába érveltem, hogy a mise után se hajol meg a pap; süket fülekre találtam.” A táncos és koreográfus sikere a néző szeretete és rajongása lehet, a látványtervezőé a hatásos, működő színpadkép, az előadás látványvilága. Ennek a műnek a létrehozása során mutatkozott meg igazán Gombár Judit zenei-szerkesztői leleményessége, amiből a művészkapcsolat pár­bajhőseként ez alkalommal győztesen került ki. „Többször megesett már, hogy Iván először megijedt egy ötletemtől, és amikor aztán a munka so­rán igazolva látja a dolgot, megnyugszik” - mesélte Mészáros Tamásnak az előadásról, a felújítással egy időben születő interjú kötetben, 1984-ben. (Mészáros Tamás: Markó táncszínháza... i. m. 76.) 95

Next

/
Oldalképek
Tartalom