Turnai Tímea: Táncszerelem. Iparművészet és színház Gombár Judit pályaképében - Szcenika 6. (Budapest, 2019)
Táncszínház a Budapest Sportcsarnokban: Izzó planéták; Jézus, az ember fia
létrejött tükröződés a kupola magasságának megfelelő mélységet mutatta. Olyan tökéletesre sikerült az emberi érzékek megcsalattatása, hogy a közönség félve merészkedett a valójában igen sekély víz közelébe. Judit emlékeiben még évtizedekkel később is élénken élt az előadás, a táncosok viseletének rendkívül bonyolult kivitelezési folyamata: „Mégis a legkényesebb feladat a több mint negyven táncos képenként való átöltöz- tetése volt. Gyakran éltem a réteges öltöztetéssel, mely esetben két-három jelmezt kellett felvenniük egymásra, tekintve, hogy gyorsabban lehet a rétegeket levedleni, mint ténylegesen átöltözni. Rengeteg ember építette, mozgatta, segítette ezt a produkciót. Mai napig hálás vagyok nekik. Még akkor is, ha három hétig nem mertem aludni, csak lopva, az öltöző padlójára fekve. De szembe kellett néznem azzal a ténnyel, hogy nő létemre közel háromszáz férfinek - köztük ötven kiskatonának - állandóan parancsba kell adnom, mit is tegyenek. Kitüntetés helyett az volt a jutalmam, hogy ezek a kemény urak elsírták magukat, mikor bontottunk, igazi férfi-köny- nyekkel!” Markó Iván abban az évben, 1983-ban, harminchat éves korában megkapta a legmagasabb állami elismerést, a Kossuth-díjat. A Sportcsarnok közösségformáló tere az előadások számára egy olyan álom volt, ami hatalmas, monumentális színpadképet és hatást jelentett, mellyel a tervező szabadon alkothatott. A néző nem csupán bekukkantott egy hatalmas dobozba, hanem leválasztva a teátrumról amfiteátrális elrendezésben, elementáris hatásában részesülhetett. A közönség egy nagy körben ülve nem csupán látta és érezte egymást, hanem ennél többet jelentett, a közösségi élmény lehetőségét kínálta a táncszínházi tér csarnoka. 1983 nyarán, a görög Kasszandra-félszigetre utazott pihenni a házaspár, ahol az Athos hotel-komplexum olyan helynek látszott, ahol minden gondját maga mögött hagyhatja a megfáradt harcos és harcosné. Gombár Judit így emlékezett erre az időszakra: „Nem bírtuk ki; már a harmadik napon a következő bemutatón vitatkoztunk. Vita a körül zajlott, hogy legyen-e Bolero-előadás, vagy sem? Én foggal-körömmel elleneztem, mert zavart, hogy ismertem a darab hatásmechanizmusát, láttam Béjartnál, és 102