Gulyás Gabriella - H. Bagó Ilona (szerk.): A kezdet a egésznek a fele - Múzeumpedagógiai füzetek 1. (Budapest, 2010)
Esszék
AZ IRODALMI EMLÉKHÁZAK MENEDZSELÉSÉRŐL jezhetjük, hiszen egy lakatos vagy könyvkötő szakmunkás, mérnök, muzeológus havi bére (vagy a projekttel eltöltött időre eső bére) jelzi a szükséges erőforrást. Természetbeni erőforrásról akkor beszélünk, amikor a projekt végrehajtásához anyagokat, tárgyakat, szolgáltatásokat kapunk, s így ezeket nem kell kifizetnünk. Egy kiállítási projekt esetében a kölcsön vagy ajándék vitrin, a kölcsönadott tárgy, a helyi nyomda szívességéből elkészült meghívó stb. mind-mind természetbeni erőforrás. És persze ez is forintosítható. Néha pályázatokban ezt kérik is tőlünk. Szervezet - A legtöbb projektet nem a teljes múzeum hajtja végre, és nem is egyes, a múzeumban hagyományosan dolgozó részlegek hajtják végre, hanem a projekt céljára és időtartamára kiválasztott személyek és részlegek. Őket nevezzük projektszervezetnek. A projektszervezetben néha beosztottból lesz a főnök erre az időre (pl. a szakértő muzeológusból egy-egy kiállítás kapcsán), és előfordul, hogy a főnök kis részfeladatot kap benne, amelynek végrehajtását ugyanúgy számon kérheti tőle a beosztottja, mint ahogy az év végén ő kérheti számon az egész évi munkát a hagyományos szervezetbeli beosztottján. Nagyon sok függ attól, hogy a projektszervezet tagjainak számára mennyire fontos a projekt végrehajtása. Ha a megszokott rutin- feladatokra ráadásként érkezik az új munka, és a főnököt nemigen érdekli az eredmény, várhatóan lanyha lesz a közreműködés. Ha viszont például a projektcsoport tagjai a projekt idején munkaidejüknek felét a projektre kell fordítsák (vagy esetleg az egész munkaidőt), akkor várhatóan komolyabb lesz az eredmény is. Ezeket a kérdéseket mind-mind tisztázni kell indulás előtt. Az erre szánt, befektetett idő és energia megtérül. Gyorsan, drágán, vagy jó minőségben? - Egyszer egy kőműves mondta: egy ház elkészülhet gyorsan, drágán, vagy jó minőségben. Ha gyorsan és jó minőségben készül, akkor drága lesz. Ha olcsón akarjuk és jól, akkor lassan készül, ha pedig olcsón és gyorsan, akkor silány lesz. Az egyszerű szavakkal megfogalmazott tapasztalat szabállyá léphet elő a következőképpen: három tényezőnek, a tartalomnak (cél, minőség), az időnek (gyorsan- lassan) és az erőforrásoknak (olcsó-drága) az összhangját kell elérni, ez tehet egy projektet sikeressé. 45