Gulyás Gabriella - H. Bagó Ilona (szerk.): A kezdet a egésznek a fele - Múzeumpedagógiai füzetek 1. (Budapest, 2010)
Esszék
VÁSÁRHELYI tamás a hetvenes évek végén rövid időszakra elérte az évi 20 millió főt. Ugyanakkor a külföldi utazások, nyaralások lassan kibontakozó lehetősége még vonzóbbá tette azt, amit odaát látni lehetett, akár a kirakatokra, akár a múzeumi vitrinekre gondolunk. Az azokkal való összehasonlításban egyszeriben feltűnt, hogy milyen porosak és avíttak egyes kiállításaink, ráadásul rövid idő lefolyása alatt ránk szakadt a fent említett gazdag kulturális kínálat. Az országos éves látogatottság néhány év alatt felére zuhant, és sokáig ott stagnált, csak a legutolsó években érte el az évi 11 millió főt. A múzeumok (és az emlékházak) fenntartásában jelentős változás volt a megyei múzeumi hálózatok kialakítása, és szakmai tekintetben bizonyosan előnyükre szolgált hogy így fenntarthattak például szakosodott restaurátor, vagy közművelődési részleget. Ugyanakkor így vidéken is sok múzeum elvesztette a fenntartó közösséggel való közvetlen kapcsolatát, ami a lakosság oldalán a fenntartói érzések és hajlandóság csökkenésével, esetleg elvesztésével járt. Ma más a helyzet. A kultúra hangsúlyosan központi finanszírozása megszűnt. Általánossá vált az a várakozás, hogy a látogatható közgyűjtemények „termeljenek” bevételt, belépőjegyekből, kiadványokból, emléktárgyakból, rendezvényekből és egyebekből. Számos múzeumi szakember szembesült illetve szembesül azzal a helyzettel, hogy a megszokott kutatásai, megszokott (és valljuk be: sokszor kényelmes) publikációs szokásai felett eljárt az idő. Lehet, visszatér még egyszer az a kor, amikor a személyes érdeklődésünk, bevonódásunk szabja meg, milyen mélyre ásunk egy-egy tudományterület kis szeletében, és a társadalom, amely végül is fenntartja a tudományos kutatást, gondolkodás nélkül támogatni fogja erőfeszítéseinket, akár érdekes lesz számára az eredmény, akár nem. Addig azonban alapvetően két lehetőségünk van, ha mi magunkat is és intézményeinket is fenn akarjuk tartani. Vagy mielőbb meggyőzzük a fenntartónkat és az ő fenntartóikat (azaz a választópolgárokat, az adófizetőket) arról, hogy a mi támogatásunk előbbre való más szegmensekénél, vagy megtanuljuk azokat a praktikákat, amelyekkel a polgári demokráciák régóta működő múzeumai évtizedek óta - most úgy tűnik sokkal több, mint kevesebb sikerrel - élnek. Alapvetően úgy, hogy ott a múzeumok tervszerűbben, gazdaságosabban, kiszámíthatóbban és átláthatóbban működnek. Ezeknek a praktikáknak egy része a múzeumok menedzselését segíti, ezekből ismertetünk először néhányat, másik részük a kulturális kínálat minőségének javítására vonatkozik, azokról későbbi fejezetekben lesz szó. 34
