Gulyás Gabriella - H. Bagó Ilona (szerk.): A kezdet a egésznek a fele - Múzeumpedagógiai füzetek 1. (Budapest, 2010)
Témák és gyakorlatok
S. EMLÉKHÁZ ÉS DRÁMAPEDAGÓGIA használjuk ki a helyszín, a kiállítás adottságait, illetve kapcsolódjunk a választott mű- alkotás(ok)hoz vagy tárgyakhoz. A múzeumi élmény visszaidézése, hosszabb távú megőrzése szempontjából hasznos, ha a csoport valamilyen emléket magával tud vinni - saját készítésű, egyéni vagy közös alkotást vagy akár néhány fotót. Ezek elkészítésére, helyére, szerepére a foglalkozásban érdemes már a tervezéskor gondolni. A foglalkozást kezdő, bemelegítő játékok már kapcsolódhatnak a fő témához, a fókuszhoz, de arra is legyenek alkalmasak, hogy a csoport drámás képességeit és/vagy a témában való jártasságát felmérjük. Az óra első egységében a kiállítás, a tárgyak segítségével építsük fel a kontextust; határozzuk meg a játék helyét, idejét, a közeget, amiben játszunk majd. Válasszunk, kínáljunk szerepeket - ezek lehetnek az egész foglalkozás idejére szóló szerepek, de lehet, hogy csak egy időre húzzák magukra őket. Figyelni kell a szerepekhez kapcsolódó negatív-pozitív attitűdökre, és arra, hogy a szerepek leosztásakor, kiosztásakor minden vállalkozó kedvű játékos bevonódhasson (akár a szerepek kettőzésével, a jelenetek többszöri újrajátszásával is). Amikor már otthonosan mozgunk az életre hívott „mintha” világban, akkor érdemes egy probléma felvetésével, egy konfliktushelyzettel továbblendíteni az eseményeket. A probléma körüljárása során törekedjünk a többszintű megközelítésre, a különböző nézőpontok bemutatására, valamint változatos munkaformák alkalmazására. A drámapedagógiai szakirodalomban konvenciók néven ismert technikák közül választhatunk megfelelőt, de kiegészíthetjük ezeket speciálisan múzeumi tevékenységekkel (például kutatás-keresés a kiállításban) is. Szánjunk elegendő időt a csoportok által készített jelenetek elpróbálására és bemutatására. A foglalkozás záró részében ne csak a történetet fejezzük be, hanem legyen alkalom a játék során tapasztaltak, a drámafoglalkozásban történtek immár kívülről történő értékelésére (ki, hogy érezte magát, mit tanult belőle, mire jött rá önmagát vagy a témát illetően stb.). Ez nemcsak a résztvevők számára hasznos tudatosítás, de azonnali visszajelzés, értékelés az alkalmazott módszer sikerességét, és a kitűzött célok elérését illetően. A tapasztalatok alapján így a foglalkozás folyamatosan alakítható vagy továbbfejleszthető. Irodalom: BOLTON, Gavin: A tanítási dráma elmélete, Bp., Magyar Drámapedagógiai Társaság, Marczibányi Téri Művelődési Központ, 1993 Drámapedagógiai olvasókönyv, szerk. KAPOSI László, Bp., Magyar Drámapedagógiai Társaság, Marczibányi Téri Művelődési Központ, 1995 NEELANDS, Jonothan: Dráma a tanulás szolgálatában, Bp., Magyar Drámapedagógiai Társaság, Marczibányi Téri Művelődési Központ, 1994 113
