Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 4. folyamat 1. kötet, 1-26. sz. (1848)
25. szám
— 389 — egésznek áttekintése végett; annál is inkább, mert a járvány úgy sem alkalmaztatja magát a kerületi fölosztáshoz. De ezen kerületi orvosokra ollyan munka is bizatik, melJyet elvégezniük tellyes lehetetlenség. Rájok lenne bizva t. i. a gyógyszertárak vizsgálására való fölügyelés is. Es én már ezen egy oknál fogva is valóban szükségesnek vélem e hivatal fölállittatását; mind azért, hogy az erre eleve képezett, és már gyakorlott orvos könnyebben és tökéletesebben viheti végbe a vizsgálatot; mind pedig azért, hogy idegen és igy függetlenebb lévén , nagyobb szigorúsággal és részrehajlatlansággal teheti ezt, mint a helyben lakó physicus, kinek mint gyakorló orvosnak ollyan viszonyai is lehelnek , inellyekct szigorú eljárás által megsérteni nem akar. Azon egy megjegyzést el nem mellőzhetem itt, hogy bár mint intéztessék is el jövőre a gyógyszertárak vizsgálata, legyen az minden esetre nyilvános. A tiszti orvosok adják tudlukra a többi orvosoknak a vizsgálat idejét; sőt jó lenne egy két gyógyszerészt is meghíni. Minden taxáknak, mellyek a gyógyszerészek által eddig is méltatlanul fizettettek , el kellene maradni. Ha azonban a kerületi orvosok tisztéhez a patikák vizsgálata is fog tartozni; a négyes szám nem elegendő, mert egy egy kerületben annyi gyógyszertár van már, hogy azok beutazására és évenkénti csak egyszeri megvizsgálására is nem lesz idő. Ennélfogva vagy az országot több kisebb kerületekre kell fölosztani, vagy a kerületi igazgató orvosokat a gyógyszertárak vizsgálata alól fölmenteni. De ba tisztüknek e része elmarad, nem találunk elegendő okot e hivatal fölállítására. A physikai nevelésre való fölügyelés, (ha nem marad csak puszta szó) a hatósági orvosok és egyéb tisztviselők által czélszerübben gyakoroltatbatik. A hetedik pont tartalma szerint „kerületenként és megyénként a kerületi főorvos alá egy baromorvos és egy gyógyszerész rendeltetik." E tárgy igen homályosan és határozatlanul van kitéve; de a mennyire fölfoghattam, úgy vélem, hogy e hivatalok mint illyenek, egészen fölöslegesek. A második fejezetben az oktatási rendszer terve foglaltatik. Ennek életbe léptetésétől tudományunk bazánkbani fölvirágzását bizton reménylem.