Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 4. folyamat 1. kötet, 1-26. sz. (1848)

7. szám

— Ill — győződéssel és tudattal nem válna meg a tisztelt férfiutói, hogy őt csak személyében nélkülüzendi köréből, szellemileg azonban véle ezután is ugyanazon tudományos téren folytonosan együtt maradand, s egy czélra törekszik. Vigasztalást nyújt azon esemény is, hogy a társulat közös el­ismerése azon tudományos intézetnél is, hova ő költözendő, méltánylást nyert, s őt a természettudományok tanári díszkorzorújával tiintelé ki. E megtiszteltetés egy részt a társulatra is háramolván , keserédes érzettel vesz búcsút a távozóiul, kit szeretete és tisztelete követend Egy szív­vel köszönetet szavaz Dr. Török József tagtárs úrnak azon buzgósága­ért, mellyel a társulat iigyét mindig olly lclkiösmeretesen vitte és elő­segítette. Ezt egy hozzá intézett külön iratban is nyilvánítani kötelcssé­nek ösmeri. A fölhatalmazott szerkesztőt Dr. Gerenday József tagtárst minden megjegyzés nélkül elfogadja. 46. A gyűjteményőr előadja a gyűjtemény gyarapodását. 47. Kesztner Ferencz ajándéka, 6 darab kagylokövület mutattalik be, s köszönettel fogadtatik. 48. A „Magyar /s/s" szerkesztősége részéről az egyezkedési fölté­telek közöltetnek. Ennek teljes bevégzésére a választmány közgyülési­leg fölhatalmaztatik­49. A tagválasztás kerülvén szőnyegre: levelező tagokul választattak: Ettingshausen Endre cs. Kir. kormánytanácsnok , Prechtl József, a bécsi polytechnicum igazgatója, Koller Marián, a bölcsészeti kar igazgatója, és Peczval József cs. kir. egyetemi tanár, mindnyájan Bécsben, — Piendes és tankedvelö tagokul: Kesztner Ferencz sebész-, szülész- és gyógysze­részmester Rima-Szombatban , Sámuel Alajos prépost és pestvárosi ple­bánus. Bene Rudolf orvostudor, Zenger Károly, köz és váltójogi ügy­véd, Veres László nevelő, mindnyájan Pesten; Uitz Imre gyógyszerész Jászberényben, Rakitta Alajos orvostudor s Rókusz-kórházi alorvos Pes­ten, König Endre mérnök-gyakornok Egerben, Röszner Károly kénbánya­igazgató Radobojban, és Mittermuyer Alajos gyógyszerész Szombat­helyen. 50 Dr. Török József másod-titoknok helyett elnokileg a társulat jó­váhagyásával Dr. Rhédey Antal élettani választmanyi tagtárs neveztetik ki, s a társulat által elfogadtatik­Bugát Pál, Dr. Kovács Seb. Emire, m- elnök. e. titoknok. Folytatólag tartott közgyűlés nov. 23-kán 1847. Bugát Pál elnöklete alatt jelenvoltak : Kubinyi Ágoston k. t., Kiss Ká­roly, Telfy, Szlanojfívics, Török János, Petényi, Key, Kovács János ,Ké­meth, Szönyi, Kanya, Lenhossék, Gerenday, Gelenczey, Szenner t, Ar en­stein, Rhédey, Patter, Virnau, Zeuger, Arányi, Rronperger, Kovács Seb. Endre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom