Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 12. kötet, 1-25. sz. (1847)

3. szám

— 46 — nem utolsó iról tulajdonság; — Broussuis után Laennec következik , ki már orvosi pályájának kezdetén a hires Dupuytren társaságában a kórbonczíanra forditá különös figyelmét. 0 adá mond Sz, helyesen, a kórbonczlannak a mostani tudományos alakot. Kiemeli továbbá érdemeit a mellnyavalyákban , különösen a hallgatódzás! (auscultatio) illetőleg. Átalában Laennec volt az, ki Corvisart nyomdokait követve , a physicai kipuhatoló eszközök czélszerü alkalmazása által új irányt adott a medicinának, s azokat az ő ideje óta használják a nyavalya természete kitanulására. O e tekintetben Hippocralese az orvostudománynak. Uj utat vágott a természet tiíoktellyes dolgozó mühclyéhezi jnthatásra. Szerencsés, ki ezen fontos, Laennec által világosított ösvényen ugy halad , hogy ama másikat a IIippocrates-\t szeme elől el nem veszti. Valamint az említett hires férfiak , ugy Mayendie is a tapasztalást, s különösen az anyagon történt vállozássali megismerkedést, s ez utóbbi alapján emelkedést a kórállapot megismerésére, tűzte ki törekvése tárgyául. Talán senki sem áldozott föl annyi állatot a tudománynak, mint ó. Millyen valódi sikerrel? Ennek elhatározása messze vinne. A 83-dik lapon említi Sz, noha egy kissé rövidebben mint a tárgy fontossága érdemelné, Magendie próbatételeit, különösen a mérgek osztályából vett új szerekkel, hogy a változásokból, mellyeket •azok az egésséges életmüvészeten előhoznak, következést húzhasson a nyavalyákra, inellyekbcn czélszcrűen alkalmaztathatnának. Ez valóban nagy fontosságú tárgy. Azonban a siker nem felelt meg még eddig a várakozásnak. A beteg állapot eltér az egésségestül. Mindeniknél más módosításai mutatkoznak ugyanazon életerőnek. De kezdeni itt is kellett. Es a kezdet nem vala épen siker nélkül. így lón az ebvészmagnak s kivonatának a stryehninának hatása a gerinc/agyra kétségen kívüli. így alkalmaztatbatik bizonyos körülmények között haszonnal a salétromsavas ezüstéleg (argent, nitric.) fulladozás ellen, t i. az a szer , melly annyira képes nagyobb adagban nyújtva egésséges állatnak , hatni azon idegekre s izmokra, mcllyeknek rendetlensége okozza a fulladozást. A 80-ik laptól kezdve az újabb ecleclicusok tanait terjeszti eló Sz., menten itt is az egyoldalúságtól, alaposan, világosan fűzvén össze okoskodása fonalát. Végre a legújabb kor nedkórtanos (humoraipathologisch) irányát adja eló , a németek között Liebiy-et különösen kiemelve, megem-