Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 12. kötet, 1-25. sz. (1847)
7. szám
— 108 — után álalábau egy halt, minden 35 3/ 4 megbetegedett utáni halt; s igy a halandóság volt 100-tól 2"/, 4. Börtönrendszer. Ámbár börtöneink a mi építésüket stb. illeti, czclszcrücknek lehet mondani, más részről mégis azokban nemiekre kívánságok volnának , és pedig egésségbeli, pliysikai, de főkép psychikni tekintetből. Az első ugy másodikra nézve az, hogy fölötte sok raboskodó dolog nélküli, s igy nemcsak (este a henyélés által, dc lelke is a rosz társaságban, és jóravaló szüntelen oktatás nélkül elenyészik. A megyeházbani börtönök helyhcztelésüket véve , itt nem nagy költséggel igen czclszerücn és pedig véleményem szerint a raboskodók physikai u. m. psychikai jólétükre nézve könnyen volna — egy kis osztály legalább — a pensylvaniai magány börtönrendszer módjára eszközölhető, az egész börtönrendszer rögtöni átváltoztatását épen ugy nem lehet kívánni, mivel minden rögtönzés mindenhol mindenkor nem a legjobb sikert tanusil — mint tropicus növényeket hozzánk a szabad földbe átültetni a nélkül, hogy a föld stb. előkészítve , az az azok accliinatisálva lettek volna. Bizonyos, hogy munkaság a rosz gondolatok emésztője , az alatt a lélek ébred s erősbödik, a test munka után a magányosságba vágyódik , s itt az emberi társaság — bármilly ritkán élvezi azt a bebörtönözött — megbecsüli. Es milly jótékony behatással lehet ekkor a látogatás, ha ezt értelmes psychologice kiképzett börtöni fölvigyázó , lelkész, orvos stb. te 1 — lycsíti?! Nem akarok itt az Auburn vagy a pensylvaniai börtönrendszerekről értekezni, nem meggyőződésem szerint az utóbbi czélszerűbbségét kivívni — Én 10 éveken át kórház orvosa voltam, mellyben sok tébolyodottakat nem csekély szerencsével orvosoltam; itt meggyőződtem arról, bogy a magányosság a magába való visszatérést időrül időre jó cs czélszerü psyehologiai befolyás mellett, legbiztosabban idézte elő a nélkül, hogy különös gyógyszerek lettek volna szükségesek. A gonosztevőt lehet igen sokszor mint tébolyodottat, mint szerencsétlent majdnem mindenkor tekinteni, és elég lett ek-
