Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 11. kötet, 1-25. sz. (1847)

5. szám

— 75 — 6. Ha alig forró, vagy idült jellemmel lép föl, fájdalom, bőr­vörösség , savós Kiömlés nélkül az izületi üregbe, szóval gyu­ladásos jelenségek nélkül, miként azon esetekben is, hol a gyuladásos jelenségek magas fokúak voltak, s az első napok­ban el nem szélesztettek, sokkal makacsabb a baj, mint a ren­des csúzos gyuladás. A tartása ezen körülmények közölt 6 hét, egész 4 hónapig, ha különben kedvezőleg végződik. 7. Jólehet a takáros izületi lob meglehetős gyakran végződik eloszlásba, mégis gyakrabban megy által, mint a közönséges csúz izmered­ségbe (Ankylosis) vagy pedig genyedésbe. 8. A forró kór­szakban a gyógymódnak erélyes lobellenesnek kell lenni; a betegség élénksége s a beteg alkotmányához képest. Tartóz­kodnunk kell a kifolyás visszaállításának minden kísérleteitől, ha az elnyomatott, ellenben ha a kifolyás tart, azt a csúzos bántalommal egykorulag kell kezelni. Ha a bántalom aligforró vagy idült, a gyógymódnak először elvezetőnek, azután oldozó­nak kell lenni. 9. Azon esetekben, mellyekben a higany jó szolgálatot tesz , az eredményt nem a különszerü (speciflcus) hatásnak, hanem feloldozó sajátságának kell tulajdonítani. 10, Csúzos takár nem létezik , mert nincsenek hiteles adataink az iránt, hogy csúzos áttétel valamelly egyénben takárt idézett volna elő, kinek azelőtt takára nem volt.— (The Lancet 1846.) A halálnak legelőször megjelenő blzlos kórjele. A szaruhártyának rendesen először észrevehető besüllye­dése , és fényének elenyészése , vagy a szemnek úgynevezett megtörése, mit Himly a halál biztos ismertető jeleül állított föl, Frank szerint nem az, minthogy ezen jelenség tetszholtnál, sőt nagy gyöngeségnél is tapasztaltatik. Valóban biztos kórjele a halálnak ellenben, a halál után már néhány óra múlva bekö­szöntő föllazulása a szaruhártya köthártyájának s az ez által föl— tétezett könnyű elválaszthatósága a szaruhártyától. Ennek össze­köttetése ugyanis a köthártyával az életben, sa hevenyen meg­ölt állatoknál igen szigorú. Azonban a halál után 10 legfölebb 15 óra múlva, ha a fölső szemhéj a szemgolyót hófedte s a szem­beni folyadék a köthártyát föllazította, könnyen el lehet azt vá­lasztani a még meglehetősen átlátszó szaruhártyától egy szike nyelével vagy a körmök segélyével. Kevesbé sikerül ez, ha a

Next

/
Oldalképek
Tartalom