Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 11. kötet, 1-25. sz. (1847)
5. szám
— 69 — nak kínos voltát, melly azonban fájdalom újra és újra fölmerülő szenvedések által magát utóbb még inkább éreztette. De a sors, igy szól Kölcsey, kemény részvétlenséggel az egyesek iránt intézi az egész menetelét. S igy történt, hogy az egykoron olly erős test minden orvosi törekvések daczára végre mégis lesujtatott. A korán nyiladozó tavasz örvendetes jelenségei, mellynek közeledését idült betegek jobbára fölfölelevenitö remény kilátásável üdvözlik, ez úttal fájdalom nem nyújthatták a kivánt vigasztalást, mert az erő mindég nyilvánosabban búcsúzott el tőle. És igy hunyt el a nemes, fájdalmas, kipótolhatlan veszíeségeül öt végpillanatáig hiven szerető és ápoló atfyának, lelkes minden kötelességeiben ritka szeretet tellyes kitöréssel eljáró hitvesének és a legszebb reményekkel kecsegtető három gyermekének. Nékünk pedig kedves ügyfeleim, nékünk, kik csak ezentúl reméltünk neki tellyesen örvendhetni, nékünk halála alkalmat nyújt azon nemesebb tulajdonait újra előttünk elvonulni hagyni, mellyek néki közöttünk collegialis barátságot , a világban a legkitűnőbb tiszteltetést szerezték meg, olly tiszteltetést, melly után ügyfeleink közöl sokan vágyva vágynak, s kik folyvást arról panaszkodnak, hogy a világ nem viseltetik annyi tisztelettel irántunk, mennyivel tartoznék. Váljon mikép szerezte meg tehát magának a mi elhúnyt ügytársunk, azonképen mint számos más orvosok is ezen tiszteltetést? Hogy tudományos szakismeretek az elméletiek szintúgy, mint kivált a gyakorlatiak, mellyek a polgártársnak veszedelmeztetett életét még helyreállítják, képesek tiszteletet szerezni az orvosnak, azt úgy hiszem senki sem fogja kétségbe vonni, s a mi elhunyt társunk ezekkel nagy mértékben volt fölkészítve , mint ezt tudományos dolgozatai és szerencsés gyakorlata tanúsították. Semmi kétség, ezen ismeretek igenis szükségesek, de még jóval szükségesebb a humánus s nemes idomokkal megajándékozott kedély. S ezen idomok a mi barátunknál nagy jelességüek voltak. Önök tisztelt társaim az időnek szűke miatt nem fogják tőlem várni, hogy ezen idomok közelebbi és terjedelmesebb vizsgálatába ereszkedjem , bármi érdekes s bármi tanúságos fogna ez lenni különben. Elég itt megemlítenem, hogy elhatározott , szilárd, nemes és humánus jellemmel birt. És ez az alapkő a tisztelet épületében, mellyet embertársainktői köve-