Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 10. kötet, 1-25. sz. (1846)

6. szám

— 83 —* riiek, mert csak lassan támadhatván ezen ömlenyek, a hirte­len halálnak tulajdonképen nem lehetnek okai. Agyhagymáz valóban létez , de nem vérbetvegynek követközrnénye, hanem ideges bántalom, mi a pézsmának s egyéb idegélesztőknek sikeréből látható. Dr, Arányi. Az agybani savó ömleny két, sőt hat nehe­zéknyi lehet a nélkül, hogy halált okozzon, máskor ellenben kisebb mennyiség is képes az életet agytünetek között rög­tön eloltani. Tiszta átlátszó savó lassan és nagy mennyiség­ben gyüleuilik , s az agy tehetséginek eltompulását okozza, a zavaros lobos izgásbólered, kevés mennyiségben és rögtön gyülemlik , néha azonban a tiszta is mint tévbirálat özönli el az agyat, például mell- és hashártyalobnál. Öreg embereknél savós ömleny hirtelen elárasztja a légutakat, s fojtár (Stick­fluss) tünetei alatt elöli a beteget. Dr. Schoepf. Tiszta savó nagy mennyiségben ömölhet rögtön az agy külszinére, s görcsök között halált okozhat. A zavaros szinte igen nagy mennyiségben támadhat 4—5 óra alatt; agyban épen ugy, mint a mellüregben. — Néhány ese­teket közle ennekutána szóló a mireny , és mákony iránti fo­gékonyság egyéni különségeiről , s jövő ülésben gyermekko ri agybántalmakról nyert tapasztalatit előadni igére. Dr. Jankovich s. k. Dr, Plosz Lajos s. k. elnök. titoknok. A puffadt porhonrojtról (Lobelia inflala). Értekezik Dr. Stoltz. (Előadatott az eperjesi orvosegylet egyik ülésében.) Az Elliotson és Cartwriyht által ajánlott puffadt porhon­rajtnak kellő méltányiatot szenteltem , s azt harmadfél évtől fogva gyakoriatomban különféle kóresetekben alkalmaztam , hogy annak olly számos orvosok által magasztalt hatását meg­kísértsem s jelességeiről meggyőződjem. És az e tekintetben tett tapasztalatim eredményei hiven és lelkiismeretesen bizo­nyítják annak kitűnő hatályosságát; s mindenkinek további kísérletek végett ajánlhatják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom