Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 9. kötet, 1-25. sz. (1846)

23. szám

(lését idült kóroknál is lehele észlelni. Okát ezen kóruemtő­nek szóló a kedvező idő mellett néha 15 fokig változó hévmér­sékletben s többszöri kellemetlen ködökben keresi, amennyi­ben a kiilbőrs ezzel éptanilag szoros kapcsolatban létező ideg­rendszer érintve valának. Dr. Schlesinger, Váljon bizonyos- e, hogy az alhasi kék­kór a nevezett ezredtől azért távozott, mivel a pálinkáivá« megszűnt ? Az egyiptomi szemfolyás ugyan terjedett azóta is annak legénysége között, ámbár más ezredeknél igen ritka; úgy véli, hogy ezen körülmény inkább a járványszellem el­változásából magyarázható. Érdekes tudni, mennyire módosít­ja az uralgó kórnemtő az egyéb szórványosan előforduló be­tegségeket. — Kütegek körül kanyarót nem, de vörhenyt tapasztalt diphteritissel, s agy véitorlódással utóbbit azonbsn inkább ezen kiiteg sajátságának mint az uralgó ideges korszel­lemnek tulajdonítja. Dr. Eckstein. Szemlob az említett Kudelka- ezrednél egy év óta uralkodik, az alhasi kékkór pedig itteni fekvésük óta; és csak utolsó két hónapban , miután a pálinkaivást elhagyák szűnt végképen meg, nem hajlandó hinni, hogy a kékkórnak kedvező járványszellem megszűnt , mert jelenleg is szenved ezen bajnak nagy fokában egy stiriai énekes, itt léte máso­dik hete óta. Dr. Stockir/ger. Mult decemberben agy és tüdő vértorló­dások voltak gyakoriak, jelenleg aranyeres bántalmak, mi talán a sulymérőnek állásával összehangzik. Dr. Wagner János. Octoberben sokféle alakú csorvés lá­zakat s hashártyalobokat, novemberben csúzos, nevezetesen agyhártyalobot észlelt. Volt betege, ki bárom nap reggelen­ként összerogyott, lázas eszméletlen állapotot mutatott; élve­zetökre orbáncz fejlődvén , ugy látszik az agyhártyáról el vonult az orbánezos kórfolyam, s a beteget további veszél­lyel nein fenyegeté; másik betegénél arczorbáncz a kiil női részekre vetődött. Kötegeket nem tapasztalt , s minthogy a kórházakban a szegényebb néposztálynál gyakoriak 'alának, némi útmutatást lát e körülményben a járvány indokának föl­fedezésére Évszaki járványoknál rendellenes föllépések fő­leg érdekesek, és kiemelendők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom